Különböző időtartamra kerülnek rács mögé

Börtön a kínai pártapparátus kínvallatóinak

A Kínai Kommunista Párt (KKP) apparátusának hat tagját börtönbüntetésre ítélték, mert vallatása során megkínoztak egy korrupcióval gyanúsított vezetőt, aki belehalt a kegyetlenségekbe.

2013.10.15 07:30MTI
http://www.freedigitalphotos.net

A 42 éves Jü Csi-jit, egy ipari befektetőcsoport főmérnökét a Csöcsiang tartományi Vencsou városban öt, a helyi pártapparátushoz tartozó nyomozó, valamint egy ügyészségi alkalmazott vonta kérdőre még áprilisban. A férfit a 38 napos fogsága során nem engedték aludni, volt, hogy meztelenre vetkőztették, és fejét - vallatása közben - többször jéghideg vizbe nyomták. Ütések és zúzódások nyomait viselő testéről a család fényképeket hozott nyilvánosságra mikroblogján, és ezzel érték el az ügyészi vizsgálatot.

Kínában a különböző szintű fegyelmi ellenőrző bizottságok párttagok ügyeiben, a vizsgálat kezdeti szakaszában saját hatáskörben járhatnak el, és többnyire csak ezután, a gyanú megalapozottá válása után veszi át az ügyet a rendőrség, az állami igazságszolgáltatás.

Jü özvegye korábban azt nyilatkozta, hogy férjét utoljára március elsején látta a pekingi repülőtéren, útban haza, Vencsouba. Napokkal később kapott értesítést a vállalatától arról, hogy férjét fegyelmi vétség gyanúja miatt vizsgálják. "Véletlen haláláról" április elején kapott hírt. A boncolás a halál okaként légzési elégtelenséget állapított meg. Jü kihallgatóit május közepén vették őrizetbe, majd egy hónappal később tartóztatták le őket.

A kelet-kínai Csucsou város bírósága még szeptember 30-án hozott az ügyben ítéletet, de arról a kínai sajtó nem számolt be. Az öt pártalkalmazottat 4-től 14 évig terjedő szabadságvesztésre ítélték, míg az ügyészség képviselőjét 8 év börtönre. Valamennyien azt nyilatkozták, hogy felsőbb utasításra cselekedtek.

Az özvegy és a családot képviselő ügyvéd nehezményezték, hogy a bűnösöknek nem a teljes körét vonták felelősségre, s úgy vélték Jü bántalmazói bűnbakokká váltak.

A párt fegyelmi eljárásai közismertek Kínában, azokat külön - erre kialakított - helyeken és meghatározatlan ideig végzik, de az ottani történések részleteiről csak időnként szivárognak ki részletek. Az eljárásra a kínai nyelvben egy külön szó van, suangkujnak nevezik. Hivatalos adatok szerint tavaly csaknem 160 ezer ember ügyében folytattak le fegyelmi vizsgálatot. Idén április és június között állítólag két másik pártvezető is meghalt a belső nyomozás során.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.