Támogatja a szocialista frakció
Martin Schulz kerülhet az Európai Bizottság élére
Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) jelenlegi elnöke, a képviselőcsoport egykori vezetője jelölését támogatja az Európai Bizottság elnöki posztjára az EP szocialista frakciója.
2013.10.10 10:28MTISchulz támogatásáról a szerda esti frakcióülésen határoztak - tudatta a párt frakciója. A közlemény kitért arra is, hogy José Manuel Barroso mandátumának lejártával, a portugál politikus utódát a lisszaboni szerződés értelmében, az Európai Tanács jelöli a posztra a következő májusi EP-választások eredményének figyelembe vételével, de a bizottság elnökét immáron hivatalosan az EP választja meg.
A frakció közleményében ismerteti, hogy az Európai Szocialisták Pártja korábban úgy döntött, közös jelöltet állít a jövőre esedékes bizottsági elnökválasztáson, ebben pedig szerintük a frakciónak is "joga és kötelessége" állást foglalni. "Martin Schulz a természetes választás számunkra, mert kiáll összeurópai csoportunk progresszív eszméiért" - írta közleményében a képviselőcsoport.
Schulzot a frakció vezetője, utóda, Hannes Swoboda így méltatta: az EP elnökeként a német szociáldemokrata politikus nap mint nap bizonyítja, hogy erős és elismert vezető, aki képes felemelni a szavát 500 millió európai érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


