A válságkezelés szélsőségeket hozhat
Van alternatívája a neoliberalizmusnak és a nacionalizmusnak
Az Európai Parlament szocialista és demokrata frakciójának vezetője szerint meg kell mutatni, hogy van alternatívája a neoliberalizmusnak és a nacionalista, fóbiákra épülő, bezárkózó politikának is. Az osztrák Hannes Swoboda a képviselőcsoport Progresszív gazdaság című konferenciáját megnyitva beszélt erről Budapesten.
2013.10.05 05:30MTI
Hannes Swoboda, a szocialisták és demokraták európai parlamenti frakciójának vezetője
Hangsúlyozta, hogy a pénzügyi-gazdasági válság nyomán növekvő társadalmi különbségek leküzdése nemcsak gazdasági és szociális, hanem politikai kérdés is, hiszen - mint Görögország példája mutatja - a válságkezelés együtt járhat szélsőséges pártok megerősödésével.
A baloldal feladata megmutatni, hogy van progresszív, a növekedést középpontba állító alternatívája a megszorításoknak, és van alternatívája a nacionalizmusnak is - mondta.
Hangsúlyozta, hogy a baloldal nem a bankok és multinacionális vállalatok védelmezője, célja a nagyobb igazságosság és a társadalmi különbségek csökkentése.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke arról beszélt, az Orbán-kormány politikája "fojtogatja" a gazdaságot és a "mélybe húzza" a társadalmat, folyamatosan növeli a jövedelmi különbségeket, nem tud növekedést elérni, és csak közmunkával, "statisztikai machinációval" teszi kimutathatóvá a foglalkoztatottság bővülését, miközben a versenyszférában egyre kevesebben dolgoznak.
Szerinte a kormány sikerpropagandájával szemben Magyarország "zuhanórepülésben van". Ám az Orbán-kormány példája azt mutatja, hogy a megszorító politikához is lehet támogatást szerezni, ha nemzeti mázzal öntik le - mondta a szocialista pártelnök, fontosnak tartva, hogy ezzel egy reális, baloldali gazdaságpolitikát állítsanak szembe.
A konferencián bemutatták azt a tanulmányt, amelyet a korábban az MSZP gazdasági programjának alapját is kidolgozó GKI Gazdaságkutató Zrt. készített a szocialista és demokrata EP-frakció megrendelésére a válságkezelés tanulságairól és a kelet-közép-európai államok kilátásairól.
Vértes András, a GKI elnöke azt mondta, a 11 vizsgált kelet-közép-európai ország közül a lengyelek, az észtek és a szlovákok kezelték a legjobban a 2008-ban kezdődő válságot.
A tanulmány Magyarországról azt jegyzi meg, hogy a kormány által követett unortodox gazdaságpolitika nem egyeztethető össze a piacgazdasági alapelvekkel és nem eredményezett valódi reformokat. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az "ötlethiány" miatt több térségbeli ország is másolni kezdte a magyar intézkedéseket - Lengyelországban például hasonlóan alakították át a korábbi magánnyugdíjrendszert.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
- 18:42 Feljelentést tett Bicskei László a Gondosóra program miatt - azt ígéri, maga a szolgáltatás megmarad
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 16:41 Pusztító, 7,4-es földrengés rázta meg Kolumbiát - már több mint kétszáz halottról érkezett jelentés
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


