Fizethet az orosz állam
Emberi jogi bíróság: Kaszparov 2007-es letartóztatása indokolatlan volt
Indokolatlanul tartóztatták le még 2007-ben egy moszkvai tiltakozáson a hatóságok Garri Kaszparovot és társait, és ezzel megsértették a tisztességes eljáráshoz és a gyülekezés szabadságához fűződő jogaikat.
2013.10.03 11:47MTIAz egyelőre nem jogerős döntés értelmében az orosz államnak 10 ezer euró, mintegy 3 millió forint kártérítést kell fizetnie Kaszparovnak és két másik letartóztatott tiltakozónak. Öt további ellenzékinek pedig fejenként 4 ezer euró nem vagyoni jellegű kártérítést ítélt meg a strasbourgi bíróság, valamint 10 500 euró perköltség megtérítésére kötelezte Oroszországot.
A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a nyolc ember letartóztatása aránytalan intézkedés volt a közrend fenntartása szempontjából, a letartóztatást követő eljárásban nem kaptak olyan védelmet, hogy a procedúra tisztességesnek legyen nevezhető, a bíróság a többi között például elutasította, hogy a tiltakozók által kért szemtanúkat is meghallgassa.
A bíróság arra is kitért, hogy a tiltakozók közül hármat az utcán fogtak el a rendőrök, miközben a hatóságok által engedélyezett ellenzéki megmozdulás helyszínére tartottak, öten pedig azt mondták, "éppen ott voltak ugyan", amikor elfogták őket, de nem állt szándékukban részt venni az ellenzéki megmozduláson.
A strasbourgi emberi jogi bíróság dokumentumai szerint az illetékes orosz bíróság még aznap elmarasztalta őket a tiltakozásokra vonatkozó jogszabályok megsértése miatt, mondván: engedély nélküli tüntetést akartak tartani ott, ahol elfogták őket.
Meghallgatásukon mindannyian kétségbe vonták a rendőrök tanúvallomását, mert szerintük nem úgy, nem ott és nem akkor vették őket őrizetbe, amikor a rendőrök állították, ezt szemtanúkkal is alá akarták támasztani, de erre a bíróság nem volt kíváncsi, arra hivatkozva, hogy a vádakat kellő bizonyíték támasztja alá.
Egyiküket, Andrej Toropovot emellett úgy hallgatták ki, hogy ügyvédje jelen sem volt - közli a strasbourgi bíróság, amely arra is kitér, hogy az orosz igazságszolgáltatás mindegyik tiltakozó fellebbezési kérelmét kivétel nélkül elutasította.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06