Fente már rá a fogát
Az Amazon alapítója megvette a The Washington Postot
Az Amazon.com internetes csomagküldő-hálózat alapítójának és vezérigazgatójának, Jeff Bezosnak a tulajdonába került a The Washington Post című amerikai napilap.
2013.10.02 07:27MTI
Ezt a lapot megjelentető Washington Post Company jelentette be helyi idő szerint kedden. Bezos már nyár végén jelezte, hogy úgy döntött, megveszi a 136 éve megjelenő, befolyásos washingtoni újságot és annak csatolt kiadványait.
A lap - amely csak az elmúlt negyedévben 49 millió dolláros veszteséggel zárt - most 250 millió dollárért Bezos befektetési cégéhez, a Nash Holdinghoz került.
Az Amazon.com vezetője nemrégiben úgy nyilatkozott a CNN hírtelevíziónak, hogy optimista a The Washington Post jövőjét illetően. Azt is elmondta, hogy egyebek között a sikertörténetnek bizonyuló Amazon "filozófiáját" szeretné bevezetni az újság esetében is. Megerősítette egyúttal, hogy magánbefektetésről van szó, a seattle-i központú Amazon nem vesz részt a vételben.
A The Washington Post fölött 1933 óta a Meyer-Graham család gyakorolta az ellenőrzést. Az újság az 1970-es években vált nemzetközileg ismertté, amikor Bob Woodward és Carl Bernstein cikkeivel leleplezte a Watergate-ügyet, amely végül Richard Nixon elnök visszavonulásához vezetett. Tényfeltáró tevékenységéért a lap 47 Pulitzer-díjat nyert el története során.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06