Kormányalakítás
Pénteken tárgyalnak először a német konzervatívok és szociáldemokraták
Németországban a parlamenti választások utáni 12. napon, pénteken tárgyalnak először a kormányalakítás lehetőségeiről a konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) vezetői.
2013.09.30 13:37MTI
A választási győztes konzervatívok tárgyalócsoportját Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke vezeti - közölte hétfőn a kereszténydemokrata párt. A delegáció tagjai között lesz Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a keresztényszociális unió (CSU) elnöke, Volker Kauder, a CDU/CSU parlamenti frakciójának vezetője és Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter.
Az SPD küldöttségét Sigmar Gabriel elnök vezeti. A két legnagyobb német politikai erő képviselői egyelőre egy találkozóban állapodtak meg. A megbeszélést Berlinben tartják pénteken 13 órától. A legtöbb vita az SPD adóemelési tervei körül lehet, amelyeket a konzervatívok elutasítanak.
A szociáldemokraták a legmagasabb jövedelmű réteg adóterheit növelnék, egyebek között a személyi jövedelemadó felső kulcsának emelése révén, és a plusz bevételt elsősorban az oktatás és az infrastruktúra fejlesztésére fordítanák.
A konzervatívok szerint nincs szükség adóemelésre, mert a gazdasági növekedés révén minden külön intézkedés nélkül is történelmi csúcsra emelkednek az adóbevételek, így tavaly átlépték a 600 milliárd eurós határt, és 2017-ben elérik a 700 milliárd eurót.
A konzervatívok a Zöldeket is felkérik, hogy kezdjenek egyeztetést a kormányalakítás lehetőségeiről. Angela Merkel ezt hétfőn vagy kedden kezdeményezi a baloldali ökopárt vezetőségénél - mondta hétfőn Berlinben újságíróknak Hermann Gröhe, a CDU főtitkára.
Joachim Gauck államfő is tájékozódni kíván a szeptember 22-én tartott választások nyomán kialakult helyzetről. Ezért valamennyi parlamenti párt vezetőjét meghívja hivatalába egy-egy négyszemközti beszélgetésre - írta hétfőn a Süddeutsche Zeitung.
Az államfő pontosan tudni szeretné, hogy a pártvezetők miként értékelik a helyzetet és hogyan akarják elkerülni a kormányzati munka teljes leállását - írta a müncheni lap, hangsúlyozva, hogy rendkívül nehéznek tűnik a kormányalakítás, és ha nem sikerül, akkor az államfőnek kell döntenie arról, hogy feloszlatja-e a parlamentet és új választásokat ír ki.
A CDU/CSU és az SPD legutóbb 2005 és 2009 között kormányozott együtt, a kancellár akkor is Angela Merkel volt. A koalíciós szerződés megkötését minden korábbinál hosszabb tárgyalások előzték meg, a szerződést a választások utáni 65. napon írták alá.
Az SPD kibővített választmánya (konvent) pénteken adott felhatalmazást a pártvezetésnek arra, hogy tájékozódó megbeszélést folytasson a konzervatívokkal. A konvent ennek eredménye alapján dönt majd arról, hogy az SPD hivatalos koalíciós tárgyalást kezd-e a konzervatívokkal. Amennyiben sikerül kidolgozni egy koalíciós megállapodást, a végső döntést a 472 ezer fős tagság hozza meg.
A pártszavazás eredménye kötelező érvényű. Az SPD tagságának 65 százaléka ellenzi a nagykoalíciót egy pénteken ismertetett felmérés szerint.
A pártban elsősorban azért tartanak az újabb nagykoalíciótól, mert úgy vélik, hogy az SPD választói támogatottsága éppen a közös kormányzás miatt süllyedt történelmi mélypontra, 23 százalékra a 2009-es választáson. Sokan pedig úgy vélik, hogy a szociáldemokraták a CDU/CSU túlereje miatt kormányzati pozícióban sem nagyon érvényesíthetnék az elképzeléseiket, ezért inkább ellenzékben kellene maradniuk.
A Zöldek elsősorban a választási eredmény értékelésével és soraik rendezésével vannak elfoglalva. Számos vezető politikusuk hangsúlyozta, hogy az ökopárt természetesen tárgyal a konzervatívokkal, ha felkérik őket erre, de a programokban mutatkozó eltérések miatt nem látnak sok esélyt a kormányalakításra.
A CDU/CSU a választáson a szavazatok 41,5 százalékát szerezte meg, ami 311 mandátumot jelent a 630 fős Bundestagban, a törvényhozás alsóházában. Az abszolút többséghez - 316 mandátumhoz - 42,5 százalék kellett volna.
Az SPD a szavazatok 25,7 százalékát nyerte el, képviselőcsoportja 192 fős. A Baloldal 8,6 százalékos eredménnyel 64 képviselőt küldött a Bundestagba. A Zöldek 8,4 százalékot szereztek, ami 63 mandátumot jelent. A konzervatívok 2009 óta a liberális FDP-vel kormányoztak, amely azonban nem lépte át az 5 százalékos parlamenti bejutási küszöböt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06