Elárulták a műholdképek
Nagy hatótávolságú rakétájának hajtóművét tesztelte Észak-Korea
A hajtómű típusát a Johns Hopkins Egyetem Amerikai-Koreai Intézet szakértőinek nem sikerült azonosítaniuk.
2013.09.23 16:02MTI
Elképzelhető, hogy az Unha–3 típusú rakéta második fokozatát tesztelték, de az is lehet, hogy egy még fejlesztés alatt álló, nagyobb teljesítményű rakéta második vagy harmadik fokozatát próbálták ki - olvasható az intézet "38 North" című weboldalán.
Az elemzők műholdképek vizsgálatával megállapították, hogy a tesztelést augusztus 25. és 30. között hajtották végre az észak-koreai műholdak fellövésére használt Szohe rakétakísérleti telep területén.
Az ország északnyugati részén található Szohe űrközpontból indították tavaly decemberben az első észak-koreai műholdat szállító háromfokozatú Unha-3 típusú rakétát. A rakétaindítást a világ számos országa határozottan elítélte, mivel a műholdfelbocsátásnak beállított kísérletet széles körben ballisztikus rakéta tesztelésének tartják.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 2013. január 22-én újabb szankciókat vezetett be Észak-Korea ellen a decemberi rakétafelbocsátás miatt. A mostani műholdfelvételek arról tanúskodnak, hogy a sztálinista rezsim a nemzetközi szankciók ellenére újabb nagyszabású rakétafejlesztésbe kezdett.
Phenjan egy újabb indítóállomást is épít, amely ballisztikus rakéták tesztelésére szolgál. Japán és dél-koreai katonai források korábbi közlései szerint a tavaly felbocsátott Unha-3 rakéta hatótávolsága a 10 ezer kilométert is meghaladhatja, tehát képes lenne elérni az Egyesült Államok nyugati partját.
Egyes elemzők szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a rakétaindításokkal és a további rakétakísérletekkel is saját hatalmát akarja megerősíteni, illetve az Egyesült Államokat akarja tárgyalásra bírni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06