Nukleáris fegyverkezés
Leszavazta az Izraelt bíráló határozattervezetet a NAÜ
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlése pénteken leszavazta azt az arab országok által benyújtott határozattervezetet, amely elítélte volna Izraelt feltételezett nukleáris fegyverzetéért.
2013.09.20 14:15MTI
Ez volt az első alkalom 2010 óta, hogy az arab államok Izraelt bíráló határozatot akartak elfogadtatni a NAÜ közgyűlésével. A nem kötelező erejű határozattal hangot akartak adni elégedetlenségüknek amiatt, hogy nem mutatkozik haladás a közel-keleti térség atomfegyvermentessé tétele felé.
Ötvenegy ország a határozattervezet ellen, negyvenhárom pedig mellette szavazott. A nyugati hatalmak ellenezték a határozatot, így számukra az eredmény diplomáciai győzelemnek számít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


