Egy tizeddel, de visszaesett
Csökkent a munkanélküliség az OECD országokban
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint júliusban 7,9 százalék volt a munkanélküliség a 34 tagállamú szervezetben. Júniusban 8 százalék volt az állástalanok aránya.
2013.09.10 16:50MTI
2012 szeptembere óta nem volt ilyen alacsony a munkanélküliség az OECD területén, ez újabb jele, hogy a tagországok gazdaságai lassan kezdenek kilábalni a válságból. Összesen 47,9 millió ember volt munka nélkül júliusban, 400 ezerrel kevesebben, mint júniusban, de 13,2 millióval többen, mint 2008 júliusában.
Az OECD többi számítása szerint is kezdenek megerősödni a fejlett országok gazdaságai. Az év első negyedévében 0,3 százalékkal, a második negyedévben pedig 0,5 százalékkal nőtt a GDP a fejlett országokban. Ennek ellenére a szervezet szerint csak lassan fog csökkeni a munkanélküliség, és még jövőre is 8 százalék körüli szinten maradhat.
A júliusi munkanélküliség 7,4 százalékos volt az Egyesült Államokban, 26 százalékos Spanyolországban, 10,4 százalékos Lengyelországban, 11 százalékos Franciaországban és 5,3 százalékos Németországban.
Magyarországra vonatkozóan a szervezet még nem közölt júliusi munkanélküliségi adatokat. 2013 áprilisa és júniusa között azonban minden hónapban egységesen 10,4 százalékos rátát közöltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


