Sajnálatos, hogy nincs egyetértés
A NATO főtitkára szerint megosztott a nemzetközi közösség
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy "a nemzetközi közösség megosztott" a vegyi fegyverek szíriai alkalmazásáról kirobbant vitában.
2013.09.05 21:39MTI
MTI
Megismételte ugyanakkor, hogy egy Szíria elleni amerikai csapáshoz nem lesz szükség a NATO komolyabb bevonására, mivel a tervek szerint korlátozott műveletről lenne szó.
"Rendkívül sajnálatosnak tartom a nemzetközi közösség soraiban tapasztalt megosztottságot" - mondta Rasmussen az Európai Unió védelmi minisztereinek vilniusi tanácskozása alkalmából, amelyre őt is meghívták.
"Azt hiszem, ideje lenne túllépni ezen, mivel azt a nagyon veszélyes üzenetet küldi a vegyi vagy más tömegpusztító fegyverek alkalmazását fontolgató diktátoroknak, hogy ezt megtehetik anélkül, hogy a nemzetközi közösség reagálásával kellene számolniuk" - fejtegette a litván fővárosban a NATO-főtitkár. Rasmussen szerint "kétség sem fér hozzá", hogy "a szíriai rezsim a felelős" az augusztus 21-én Damaszkusz mellett elkövetett vegyi támadásért.
Az észak-atlanti szövetség vezető tisztségviselője ezzel együtt megismételte, nem gondolja, hogy egy Szíria elleni csapás esetén a NATO-nak további szerepet kellene vállalnia azon felül, hogy már korábban Patriot rakétákat telepített Törökországba egy esetleges szíriai agresszió elhárítására.
"Szükség van a nemzetközi közösség gyors válaszára", de annak "rövid, célzott és gondosan megtervezett műveletnek kell lennie. Ehhez pedig nincs szükség a NATO parancsnoki és irányító rendszerére" - tette hozzá.
A vilniusi tanácskozáson részt vevő Thomas de Maiziere német védelmi miniszter szintén nagyon súlyosnak nevezte a szíriai helyzetet, amelyre "nyilvánvalóan politikai megoldást kell majd találni végül".
Maiziere megerősítette, hogy Szíria témája uralja majd a vitákat Vilniusban is, hogy közös álláspontot alakítsanak ki az unió tagállamai között.
A litván fővárosban pénteken az Európai Unió külügyminiszterei is értekezletet tartanak, amelyhez szombaton amerikai kollégájuk, John Kerry is csatlakozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


