Mi lesz itt?
Szíria - Obama elnök hamarosan nyilatkozik
Barack Obama amerikai elnök közép-európai idő szerint körülbelül negyed nyolckor nyilatkozatot tesz a szíriai helyzettel kapcsolatban, de még nem jelenti be a katonai csapás elrendelését a Fehér Ház szerint.
2013.08.31 19:13MTI
Az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács tagjai szombat délután a szenátus, vasárnap pedig a képviselőház tagjait tájékoztatják az amerikai kormánynak a Szíriával szembeni katonai fellépéssel kapcsolatos álláspontjáról.
A tájékoztatást John Kerry külügy- és Chuck Hagel védelmi miniszter, James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI), Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó és James Winnefeld tengernagy, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának helyettes főnöke tartja.
A szenátus tagjait két nem titkosított - a demokraták és a republikánusok számára külön-külön megtartandó - telekonferencián fogják tájékoztatni, a képviselőknek viszont személyesen kell megjelenniük a Washingtonban zárt ajtók mögött megtartandó felvilágosításon, amelyen hírszerzési információkat is ismertetnek.
A CNN tudósítói a szövetségi alsóház tagjai számára meghirdetett tájékoztató időpontjából arra a következtetésre jutottak, hogy a Szíria elleni támadás vasárnapig nem kezdődik meg.
Noha Obama elnök még nem döntött véglegesen a Damaszkusz elleni csapás elrendeléséről, pénteken mind ő, mind Kerry külügyminiszter értésre adta, hogy Washington Bassár al-Aszad szíriai elnök megbüntetésére készül a Damaszkusz közelében augusztus 21-én végrehajtott vegyifegyver-támadás miatt.
"Az Egyesült Államok nagy biztonsággal úgy értékeli, hogy a szír kormány vegyifegyver-támadást hajtott végre Damaszkusz egyik külvárosában 2013. augusztus 21-én. Továbbá értékelésünk szerint a rezsim ideggázt vetett be a támadás alatt" - hangzott az amerikai kormánynak az incidenssel kapcsolatban pénteken kiadott értékelése, amely szerint a támadás legkevesebb 1429 embert, köztük legalább 426 gyereket embert ölt meg.
Az amerikai kongresszus tagjai hivatalosan még a nyári szabadságukat töltik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06