Legalább 31 ember meghalt
Súlyos buszbaleset Kenyában - a sofőr elaludhatott a volánnál
Legalább 31 ember meghalt, további 33 súlyosan megsérült szerda éjszaka a Kenya délnyugati részén fekvő Narok település közelében - közölték a hatóságok.
2013.08.29 08:11MTISzamuel Kimaru, a közlekedési rendőrség parancsnoka elmondta, hogy az előzetes vizsgálatok szerint a sofőr elaludhatott a volánnál. Hozzátette, hogy a mentőalakulatok a busz alá szorult emberek kimentésén munkálkodnak.
Félő, hogy a halálos áldozatok száma emelkedhet azok közül, akiket súlyos sérülésekkel vittek kórházba. Kenyában a sofőrök hírhedtek arról, hogy a megengedettnél gyorsabban hajtanak. Igyekeznek minél több fuvart teljesíteni, hogy minél nagyobb bevételre tegyenek szert. Az ország egyike azoknak, ahol a világon a legtöbb halálos közúti baleset történik.
A kormány az utóbbi időben lépéseket tett annak érdekében, hogy nagyobb legyen a közlekedési fegyelem az utakon. Ennek keretében szigorítják a közúti közlekedés szabályait, és a közlekedési rendőröket is utasították arra, hogy hathatósabban lépjenek fel a szabályok betartatása érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


