Hadgyakorlat
Először lőtt ki levegő-levegő rakétákat Kína saját harci helikoptere
A forgószárnyast orosz minta alapján építették. Hivatalos adatok szerint a törzse 14,5 méter hosszú, a főrotor átmérője 13 méter. A helikopter maximális felszálló tömege 7 tonna, két, egyenként 1360 lóerős hajtóművel látták el.
2013.08.26 13:21MTI
Kína első saját fejlesztésű korszerű katonai támadó helikoptere először lőtt ki sikeresen levegő-levegő rakétát - jelentette a kínai média hétfőn.
A WZ-10 típusú harci helikopter mindezt a hadsereg légierejének részvételével tartott hadgyakorlaton tette a dél-kínai Kaungtung tartomány melletti tenger még a múlt héten.
A beszámolók szerint ez volt az eddigi legnagyobb "harci módszereket tanulmányozó" gyakorlat, amióta légierő csapatainak megerősítéséről döntött a hadsereg vezetése.
A WZ-10-est elsősorban harckocsik elleni bevetésre tervezték, s először 2012-ben mutatták be a 9. nemzetközi légi bemutatón és -vásáron a dél-kínai Csuhajban.
Sajtóértesülések szerint a forgószárnyast orosz minta alapján építették. Hivatalos adatok szerint a törzse 14,5 méter hosszú, a főrotor átmérője 13 méter. A helikopter maximális felszálló tömege 7 tonna, két, egyenként 1360 lóerős hajtóművel látták el. A WZ-10 maximális sebessége óránként 300 kilométer, hatótávolsága 800 kilométer.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06