Útlevelét bevonták
Berlusconi miniszterei készek távozni a kormányból
Berlusconi péntek este a PdL szenátoraival és képviselőivel egyeztetett. A találkozón azonnali igazságügyi reformot szorgalmazott, s azt is hangoztatta, hogy a PdL készen áll a választásokra.
2013.08.02 22:38MTI
Alig egy nappal a semmítőszék ítélete után az olasz rendőrség pénteken bevonta a volt kormányfő, Silvio Berlusconi útlevelét, miközben az általa vezetett Szabadság Népe (PdL) miniszterei bejelentették: készek távozni a nagykoalíciós kormányból. A párt parlamenti szenátorai és képviselői ugyancsak készek lemondani mandátumukról.
Berlusconi péntek este a PdL szenátoraival és képviselőivel egyeztetett. A találkozón azonnali igazságügyi reformot szorgalmazott, s azt is hangoztatta, hogy a PdL készen áll a választásokra.
A párttalálkozót követően a PdL összesen 188 szenátora és képviselője frakcióvezetőjük rendelkezésére bocsátotta mandátumát. A párt miniszterei is bejelentették, hogy készen állnak távozni a nagykoalíciós kormányból. Közöttük van Angelino Alfano belügyminiszter, az április végén felállt római kormány elnökhelyettese is.
Renato Schifani a PdL szenátusi és Renato Brunetta a PdL képviselőházi frakcióvezetője bejelentette, hogy Giorgio Napolitano államfőtől kegyelmet kérnek Berlusconinak. Az elnöki palota közleményben reagált hangsúlyozva, hogy kegyelmet az államfő minden esetben a törvényi feltételek szerint adhat.
A milánói rendőrség bevonta Berlusconi személyes útlevelét. Diplomata útlevele tavasszal lejárt - közölte a római külügyminisztérium. Ezzel egy időben a bíróság hivatalosan is értesítette a szenátust Berlusconi jogerős ítéletéről. A szenátus mentelmi bizottsága már a jövő héten összeülhet a politikus mandátumának visszavonására.
A szintén kormányerő Demokrata Párt (PD) politikusai szerint a PdL tömeges lemondása "bohózatba illő politikai nyomásgyakorlás". Most ítélték el, és máris megint Berlusconi akarja irányítani az olasz belpolitikát - mondta Gianni Pittella, a PD európai parlamenti képviselője.
Berlusconi tudja, hogy az ítélettel fordulat történt. Ha vállalja a kormánybuktatás felelőségét előrehozott választásokkal, mi mindenre készen állunk - hangoztatta Guglielmo Epifani, a balközép Demokrata Párt (PD) főtitkára.
A PD-nek is tisztáznia kell, hogy Berlusconival akarja-e folytatni - hangsúlyozta Pierluigi Bersani volt PD-főtitkár.
Olaszországban ne az elítélt Berlusconi pártja vezesse az igazságügyi reformot - írta blogján Beppe Grillo, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére.
Elemzők szerint a jelenlegi olasz belpolitikai helyzetben egyetlen egy párt sem akar igazán kormányt buktatni, jól tudva, hogy a jelenlegi kormánytöbbségre nincsen alternatíva. "Ez a kormányunk, jobb nincsen, meg kell tartanunk" - nyilatkozta Giorgio Squinzi, a Confindustria gyáriparos szövetség elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06