Tragédia
Elégtelen fékerő okozta a kanadai vonatbalesetet
A Québec tartományban található város központját egy chicagói székhelyű vasúttársaság elszabadult olajszállító szerelvénye a földdel tette egyenlővé július 6-án. De ki nyúlt a fékhez?
2013.07.20 07:30MTIA kanadai közlekedésbiztonsági hatóságok vizsgálata szerint az elégtelen fékerő okozta a Lac-Mégantic kisvárosban két héttel ezelőtt bekövetkezett vasúti katasztrófát. A helyi hatóságok pénteken azt is bejelentették, hogy a halálos áldozatok számát, immár véglegesnek szánt kalkulációként, 47-re teszik az eddigi 50 helyett.
A Québec tartományban található város központját egy chicagói székhelyű vasúttársaság elszabadult olajszállító szerelvénye a földdel tette egyenlővé július 6-án.
A most bejelentett előzetes vizsgálati eredmény szerint a korábban leállított vonat azért indult meg, mert a kézifékek nem rögzítették elégséges erővel a szerelvényt a sínekhez. Ez a hatóságok szerint adódhatott műszaki okokból, de lehetett emberi hiba is.
A hatóságok már korábban azt gyanították, hogy a mozdonyvezető nem rögzítette szabályszerűen a fékeket. A vonat vezetőjét a múlt héten fel is függesztették állásából.
Pénteken azt is bejelentették, hogy lezártnak tekintik a halottak számának megállapítását célzó vizsgálatot. Eszerint összesen 47-en vesztették életüket a tragédiában. Negyvenkét holttestet már megtaláltak, ötnek továbbra sincs nyoma.
Korábban ötven halálos áldozatról tettek említést.
1998 óta ez volt a legsúlyosabb katasztrófa Kanadában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


