Ketten meghaltak Ausztriában
Több osztrák munkást elgázolt egy vonat
Vonat gázolt el a sínek mellett dolgozó vasúti munkásokat Ausztriában, ketten meghaltak.
2013.06.19 10:00MTI
A vasúti dolgozók a sínek mellett a növényzetet tették rendbe szerdán reggel a stájerországi Bierbaum és Fürstenfeld közötti szakaszon, amikor elsodorta őket egy személyzeti szerelvény.
Ketten a helyszínen életüket vesztették, két másik dolgozót kórházba szállítottak. A baleset körülményeit még vizsgálják.
Közvetlenül a baleset után csak annyit lehetett tudni, hogy a vonat, amelyen mindössze ketten utaztak, az erőteljes fékezés ellenére sem tudott időben megállni.
A vasúttársaság közlése szerint az utasok nem sérültek meg. Őket továbbszállították a helyszínről, a vasúti forgalom a baleset miatt átmenetileg leállt szerdán Bécsújhely és Fehring között.
Kapcsolódó írások:
- Az emberi jogi főbiztos visszavonatná a magyar alkotmánymódosításokat
- Autóval ütközött a személyvonat Mindszentnél
- Nem nyitott ajtót: magával ragadt egy turistát a föld alá a nápolyi vonat
- A kalauzok elől menekült - a halálba
- Több kocsival közlekednek az elővárosi vonatok
- Tilos a rövidnadrág, így hát szoknyában izzadnak a svéd vonatvezetők - KÉPEK!
- Megrongálódott a felsővezeték - a vonat pedig alatta vesztegel
- Csak araszolhatnak a vonatok
- Ürülék öntötte nyakon a vonaton - esernyőt kapott vigaszdíjként
- Késnek a vonatok a fehérvári vonalon
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


