Tiltakozás nyomában az erőszak
Nem csitulnak a zavargások Stockholmban
A TT svéd hírügynökség jelentése szerint az elsősorban bevándorlók lakta Rinkeby körzetében mintegy 400 tüntető ezúttal is autókat gyújtott fel.
2013.05.24 07:51MTI
Péntekre virradó éjjel is folytatódtak a zavaragások Stockholm elővárosaiban.
A TT svéd hírügynökség jelentése szerint az elsősorban bevándorlók lakta Rinkeby körzetében mintegy 400 tüntető ezúttal is autókat gyújtott fel.
A hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik stockholmi elővárosban is hasonló megmozdulások voltak. Randalírozó fiatalok ott is gépkocsikat gyújtottak fel és kirakatokat zúztak be.
Egy nappal korábban arról érkezett hír, hogy a zavargások Svédország harmadik legnagyobb városára, Malmőre is átterjedtek.
A megmozdulások - amelyek hétfő óta tartanak a svéd fővárosban - azután robbantak ki, hogy egy héttel korábban Husbyben, Stockholm északnyugati elővárosában egy lövöldözés során rendőrök halálosan megsebesítettek egy 69 éves, késsel hadonászó férfit. A rendőrséget az incidens nyomán azzal vádolták, hogy túllépte a hatáskörét.
A tiltakozó megmozdulások erőszakba torkolltak, és átterjedtek a főleg alacsony jövedelmű bevándorlók által lakott Fittja, Rinkeby és Jakobsberg nevű elővárosokra. Ezekben a körzetekben a migrációs háttérrel rendelkező lakosok aránya megközelíti a 80 százalékot.
Fredrik Reinfeldt miniszterelnök eddig egyszer szólalt meg a napok óta tartó zavargások kapcsán. A kormányfő szerdán nyugalomra szólított fel, és kijelentette, hogy a gépkocsik gyújtogatása nem a véleménynyilvánítás szabadságát jelenti, hanem garázdaság. Hangsúlyozta, hogy Svédország befogadó ország, és büszke erre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06