Lövöldözés New Orleans-ban
Videó: megvannak a véres anyák napi lövöldözők
A New Orleans-i rendőrség közzétett egy felvételt, melyen feltehetően az anyák napi felvonulásra lövő tettesek láthatók.
2013.05.13 18:00ma.hu / MTI
Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak egy anyák napi felvonulás résztvevőire vasárnap New Orleansban, a rendőrségi jelentések szerint a lövöldözésben 19-en megsebesültek, köztük két gyerek.
Garry Flot, a New Orleans-i rendőrség szóvivője közölte, hogy a sebesültek között van tíz férfi és hét nő. A gyerekek - egy tízéves kislány és egy ugyanolyan idős kisfiú - kisebb sebesüléseket, horzsolásokat szenvedtek, és állapotuk jónak mondható. A sebesültek egy részén visszapattant lövedékektől származnak a könnyebb sebet, de két embert meg kellett műteni. Háromnak súlyos az állapota. Egyesek a lövöldözés okozta pánikban sérültek meg.
A rendőrség egyelőre senkit se vett őrizetbe. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) helyi kirendeltségének vezetője közölte, hogy nem terrorcselekmény történt, az incidens utcai erőszaknak tekinthető.
Ronal Serpas New Orleans-i rendőrfőnök szerint a felvonulókat kísérő rendőrök három gyanús személyt láttak elfutni a helyszínről, egyikük egy 18-22 év körüli, sötétbőrű férfi. A támadók legalább kétfajta fegyvert használtak.
Az amerikai internetes portálokon fényképek jelentek meg a lövöldözés helyszínéről. Az egyiken egy kisebb vértócsa mellett fekvő afroamerikai férfi látható, a másikon pedig egy, lábán sebesült fehérbőrű férfi ül a macskaköves úton.
Az anyák napi felvonuláson mintegy négyszázan vettek részt, és a felvonulók között szétszóródva voltak rendőrök is. Az ünnepi menet körülbelül három háztömbnyire nyúlt el, egy rézfúvós zenekart követve. A lövöldözés egy kereszteződésnél történt. A lövések után pánik tört ki, a felvonulók fejvesztve menekültek a helyszínről.
Ronal Serpas fogadkozott, hogy a rendőrség rövid időn belül kézre keríti a támadókat, de ehhez kérte a lakosság segítségét. A rendőrség 2500 dolláros jutalmat ígért a nyomravezetőnek.
Nem ez az első ilyen incidens az idén New Orleansban. Februárban négy embert sebesült meg egy éjszakai szórakozóhely előtti lövöldözésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:16 Új vércsoportot fedeztek fel francia kutatók - egyedülálló eset a világon
- 14:53 Fontos adóváltozások léptek hatályba
- 14:52 3%-os kedvezményes elsőlakáshitelt jelentett be Orbán
- 13:07 Fekete az ég alja - talán kezd normalizálódni a helyzet a MOL-finomítóban
- 12:20 Kizártak egy magas rangú katonatisztet a kínai hadsereg legfelsőbb parancsnokságából
- 10:20 Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 8:18 Idén is várja a szórakozni vágyókat a debreceni Campus Fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06