Az egyik vagon berobbant
Vonatszerencsétlenség Oroszországban: gázszállító szerelvény siklott ki
Az oroszországi Rosztov megyében egy olajszármazékokat és propángázt szállító szerelvény 51 vagonja siklott ki csütörtökre virradóra, a baleset helyszínén hatalmas tűz keletkezett, 27-en megsérültek.
2013.05.09 08:02MTIAz időközben pontosított adatok szerint a sérültek közül 11 embert kórházba szállítottak, egyikük állapota súlyos. Testfelületének 20 százaléka megégett - értesült a lenta.ru orosz hírportál.
Az egyik, propángázt szállító vagon berobbant, tűz ütött ki, amely átterjedt más tartálykocsikra. A hét égő vagon közül öt olajjal volt feltöltve, kettőben pedig propángáz volt. Mintegy másfélezer négyzetméteres területen égtek a lángok, és néhány órába telt, míg eloltották a tüzet.
A baleset miatt, amely a Belaja Kalitva nevű állomásnál történt, 2700 embert telepítettek ki a környékről, ugyanis az egyik tartályban lévő vegyi anyagból mérgező gázok szabadultak ki. A Ria Novosztyi orosz hírügynökség a rendkívüli helyzetek minisztériumának illetékesétől úgy értesült, hogy metilén-kloridról van szó.
A hatalmas tűz miatt a közelben lévő három lakóház ablakai kitörtek. A Rosztovi régió kormányzója vezetésével műveleti csoport dolgozik a területen.
Oroszországban gyakoriak a tehervonat-balesetek, amelyek többsége a vagonok túlterheltsége és rossz állapota miatt történik.
Fotó: Lenta.ru
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


