Sólyom finn, észt és orosz kollégájával tárgyal
Megkezdődött a Finnugor Népek V. Világkongresszusa
A nyugat-szibériai Hanti-Manszijszkban szombaton megkezdődött a Finnugor Népek V. Világkongresszusa, amelynek alkalmából a finnugor országok - Észtország, Finnország és Magyarország - és a vendéglátó Oroszország köztársasági elnökei csúcstalálkozót is tartanak.
2008.06.28 08:18MTISólyom László magyar, Toomas Hendrik Ilves észt, Tarja Halonen finn és Dmitrij Medvegyev orosz államfő a közös találkozón kívül kétoldalú megbeszéléseket is folytat.
Sólyom László a tervek szerint szombat délután előbb orosz kollégájával, majd az észt és a finn elnökkel is kétoldalú tárgyalást tart. Identitás és változó világ mottóval a háromnapos konferencia résztvevői öt szekcióülés - etnopolitika és jog, kultúra, nyelv és oktatás, az anyanyelven megjelenő tömegtájékoztatási eszközök, valamint egészségügy, demográfia és család - keretében hallgatnak meg előadásokat, vitatják meg ezeket, majd fogalmaznak meg ajánlásokat.
A több mint húsz finnugor és szamojéd nép mintegy 300 küldöttje dönt majd arról, hol legyen a világkongresszus végrehajtó szervének, a Konzultatív Bizottságnak a székhelye, valamint a következő, 2012-ben tartandó tanácskozás helyszíne. Szombaton napközben a küldöttek plenáris ülésen, illetve szekcióüléseken vesznek részt, míg az esti hivatalos megnyitón a négy államfő saját anyanyelvén mond beszédet. Sólyom László várhatóan bejelenti, hogy Magyarország vállalja a következő, VI. világkongresszus megszervezését és lebonyolítását.
A világkongresszussal egy időben tartják a finnugor népek kézműveseinek nemzetközi fesztiválját, amelynek résztvevői hajóval érkeznek a Hanti-Manysi Autonóm Körzet közigazgatási központjába, a közel hetvenezres lélekszámú Hanti-Manszijszkba. A főtéren néhány napig kiállítást tartanak: a "mesterek városát" felkeresik szombat délután az államfők is, akik az érdeklődőkkel együtt ízelítőt kaphatnak a fazekasok, fafaragók és a népviseleteket készítők munkájából.
A kongresszusra több mint 70 fős magyar küldöttség érkezett Hanti-Manszijszkba, köztük 20 szavazati és 20 tanácskozási joggal bíró küldött, öt parlamenti képviselő, több kutató, egyetemi oktató és művész. Mivel a kulturális szekciót Szíj Enikő, az ELTE Finnugor tanszékének docense személyében Magyarország vezeti, a delegáció tagja Hiller István kulturális és oktatási miniszter is, aki ez alkalommal találkozik majd első ízben május 8-án hivatalba lépett orosz kollégájával, Alekszandr Avgyejevvel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


