Clinton-memoár
Hillary Clinton könyvet ír Amerikáról és a világról
Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy könyvet ír, amelyben összegzi az Egyesült Államok világban betöltött helyére vonatkozó nézeteit.
2013.04.05 02:31MTIA volt külügyminiszter könyvét a tervek szerint 2014 nyarán, Barack Obama második elnöki ciklusának félidejében jelenteti meg a Simon & Schuster kiadó. A könyv címét egyelőre nem közölték. A Clinton-memoár várhatóan kitér majd Oszama bin Laden megölésére, az iraki és az afganisztáni csapatkivonásra, az "arab tavasz" fejleményeire és Kína felemelkedésére. A témák között szerepel majd a nők globális helyzetének alakulása, a klímaváltozás és az emberi jogok ügye.
A kiadó közleménye szerint Clinton személyes emlékekkel színesíti majd együttműködésének krónikáját Obama elnökkel, a nemzetbiztonsági tanáccsal, valamint a világ vezetőivel. Hillary Clintont a Demokrata Párt részéről a 2016-os elnökválasztás legesélyesebb potenciális jelöltjének tartják. A volt külügyminiszter azonban, akiben sokan az Egyesült Államok első lehetséges női elnökét látják, már többször kijelentette: nem akar többé versenybe szállni a Fehér Házért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


