Fenntartás nélküli együttműködést várnak
Észak-Koreában vizsgálódna az ENSZ emberi jogi tanács
Bizottságot hozott létre az ENSZ illetékes testülete az emberi jogok megsértésének kivizsgálására Észak-Koreában.
2013.03.21 18:49MTIA világszervezet emberi jogi tanácsa csütörtökön konszenzussal fogadta el az erre vonatkozó, Japán és az Európai Unió által előterjesztett javaslatot.
A 47 tagú, genfi székhelyű tanács felszólította Phenjant, hogy fenntartás nélkül működjön együtt a vizsgálóbizottsággal, amelynek a megbízatása egy évre szól. A határozat követelte továbbá Észak-Koreától: tegye lehetővé, hogy a bizottság képviselői felkereshessék az országot.
A tanács az elfogadott dokumentumban annak a gyanúnak adott hangot, hogy az észak-koreai jogsértések közül több az emberiesség elleni bűncselekménnyel egyenértékű. A testület elítélte azt, ahogy Phenjan a politikai foglyokkal bánik, különös tekintettel az állítólagos kínzásokra, az élelmiszer-elvonásra és a munkatáborokra.
A bizottság három tagja között lesz az ENSZ illetékes jelentéstevője, az indonéz Marzuki Darusman is. Az észak-koreai emberi jogi helyzettel foglalkozó raportőr a múlt hónapban a világszervezetet az elszigetelődött országban végrehajtott kivégzésekről, kínzásokról, valamint a nőkkel szemben alkalmazott erőszakról tájékoztatta.
Phenjan képviselője elfogultnak nevezte a határozatot, és visszautasította, azt hangoztatva, hogy országában nem sértik meg az emberi jogokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


