Több városban
Iraki szunniták tízezrei tüntettek hátrányos helyzetük miatt
Szunnita muzulmánok tízezrei tüntettek pénteken több iraki városban, tiltakozva az ellen, hogy szerintük a síiták vezette kormány hátrányos helyzetbe hozza a felekezetüket.
2013.02.15 16:03MTIA szunnita muzulmánok december vége óta tüntetnek, követelve a Núri el-Máliki vezette kormány lemondását és a terrorizmusellenes harc ürügyén őrizetbe vett felekezetbeli társaik szabadon bocsátását. Azt kívánják továbbá elérni, hogy a kormány vessen véget a szunnitákat diszkrimináló politikájának.
A tüntetők pénteken Bagdadba akarták áthelyezni a tüntetéseket az ország többségben szunniták lakta tartományaiból, de lemondtak erről, miután a hatóságok elutasították a kérésüket, és szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. A biztonsági erők lezárták a szóban forgó tartományokból a fővárosba vezető utakat és a főváros szunnita negyedeit is.
Az ország nyugati részén fekvő Fallúdzsában és ar-Ramádiban viszont a tüntetők zárták le a Jordániába és Szíriába vezető főutat, hogy ott tartsák meg a pénteki imát. Az északi városokban, Szamarrában, Moszulban és Kirkukban a főtereken gyülekeztek demonstrálók, a fővárosi szunniták pedig egy bagdadi mecset előtt tüntettek.
"Hol van az a partnerség, amiről beszéltek? A szunniták csak népirtást és kitaszítottságot látnak" - hangoztatta Szaad al-Fajjád szunnita molla több ezer muzulmán hívő előtt ar-Ramádiban. Beszédét többször megszakították az öklüket rázó és bekiabáló dühös tüntetők.
A molla azzal vádolta a síiták vezette kormányt, hogy eltűri az iráni befolyás növekedését Bagdadban, s hagyja, hogy iráni zarándokok szabadon utazhassanak az országban. Az iraki kormány bizottságot hozott létre, hogy orvosolja a tüntetők sérelmeit, s háromezer szunnitát engedett szabadon a börtönből.
A kabinet intézkedéseket tesz, hogy tisztázzon több ezer, a Szaddám Huszein uralma alatt kormánytisztséget betöltő szunnita illetékest, aki ezután nyugdíjat kaphat, és értékesítheti a 2003-as amerikai megszállás után zárolt vagyonát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


