Nem jelentek meg a képviselői
Izrael bojkottálta az ENSZ emberi jogi tanácsának ülését
Nem jelentek meg Izrael képviselői az ENSZ emberi jogi tanácsának keddi ülésén, ahol a zsidó államnak a területén tapasztalható emberi jogi helyzetről kellett volna számot adnia.
2013.01.29 19:06MTIA testületet elnöklő lengyel ENSZ-nagykövet "példátlannak" nevezte az izraeli diplomaták távolmaradását a meghallgatásról. Remigiusz Henczel elmondta: a tanács eddigi történetében még egyszer sem fordult elő ilyen eset.
A világszervezet szabályzata szerint mind a 193 tagállam köteles bizonyos időközönként beszámolni arról, miként érvényesülnek határain belül az emberi jogok. Ezeken az üléseken szakértők és nem kormányzati szervezetek állásfoglalásait figyelembe véve kérdezik ki az adott állam képviselőit. Kedden az izraeli küldöttséget hiába várták Genfbe a már régóta soron következő meghallgatására.
Diplomáciai körökben nem okozott különösebb meglepetést az izraeli diplomaták távolmaradása, mivel Avigdor Libermann akkori izraeli külügyminiszter már tavaly tavasszal jelezte: nem mennek el az ülésre, mivel a tanács célja az izraeli telepes politika felülvizsgálata, és szerinte az ENSZ-testület - amelyet csak "képtelen színháznak" nevezett - nem kezeli objektívan ezt a kérdést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


