A tüntetések hatására
Lemondott az egyiptomi főügyész
Lemondott hétfőn a nemrég kinevezett egyiptomi főügyész, Talaat Abdalla, miután az ügyészség több száz tagja követelte távozását.
2012.12.18 07:32MTIAbdallát Mohamed Murszi elnök nevezte ki novemberben. Elődjének Abdel-Magid Mahmudnak a leváltása nagy felháborodást váltott ki akkor a bírói karból, az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadásként értékelték az intézkedést. Hétfőn több száz ügyész ülősztrájkot tartott Abdalla hivatala előtt.
Az ügyészek szerint csak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nevezheti ki a főügyészt, mert csak ebben az estben biztosított a hatalmi ágak szétválasztása. Abdalla közleményében azt írta, hogy az alkotmányról szóló népszavazás szombati második fázisa után, vasárnap hajlandó megválni hivatalától. A népszavazás menetét felügyelő bírák bejelentették hétfőn, hogy a referendum második fázisában már nem hajlandók ellátni a feladatot, mert a hatóságok nem tartották be több ígéretüket.
A bírák az első fázis előtt egyebek között követelték, hogy a Muzulmán Testvériség mozgalom, amelyből az államfő is kikerült, és amely uralja a parlamentet, hagyjon fel az alkotmánybíróság "ostromával". A mozgalom tagjai ugyanis az alkotmánybíróság épületét körülvéve nyomást gyakorolnak a testületre, amely az alkotmányozó bizottság érvényességét vizsgálja. Az alkotmányozó bizottságban is a Muzulmán Testvériség képviselői vannak többségben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


