"Az Unió nem demokratikus szervezet"
Norvégok tüntettek az EU Nobel-békedíja ellen
Norvég baloldali és emberi jogi csoportok mintegy ezer tagja tüntetett vasárnap Oslóban az ellen, hogy az EU kapja az idei Nobel-békedíjat.
2012.12.09 19:47MTIAz egy nappal a díjátadás előtt tartott, gyertyás és fáklyás demonstráció résztvevői szerint az unió nem demokratikus szervezet és nagy katonai gépezetet tart fenn, miközben a területén élők gazdasági visszaeséstől szenvednek. A nap folyamán korábban Herman Van Rompuy, az EU elnöke ugyancsak Oslóban kijelentette: meggyőződése, hogy az unió a jelenlegi válságból erősebben kerül majd ki.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, aki Rompuyjel együtt átveszi a Nobel-békedíjat, arról beszélt a norvég fővárosban, hogy "nem szabad eljátszani az európai alapító atyák örökségét". José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke az EU sajátosságára hívta fel a figyelmet: olyan politikai rendszert hozott létre, amely az országhatárok mentén teremti meg - a szuverenitás megosztásával - a nemzetek feletti közösséget.
A Nobel-békedíj odaítélése ismét felélénkítette a nem EU-tag Norvégiában az unióhoz fűződő viszonnyal kapcsolatos vitát. Jens Stoltenberg miniszterelnök, aki az EU-tagság híve, kijelentette, hogy a norvég Nobel Bizottság döntése nem jelez semmilyen, országa és az EU viszonyában beállt változást. Stoltenberg euroszkeptikus koalíciós partnerének, a Centrum Pártnak több minisztere közölte, hogy "időpont-egyeztetési okok" miatt nem fog részt venni a díjátadón.
Norvégiában eddig két népszavazáson - 1972-ben és 1994-ben - utasították el az EU-tagságot, amit jelenleg is a lakosság háromnegyede ellenez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06