6,5-es fokozatú rengés az ország déli részén
Ketten meghaltak - Erős földrengés rázta meg Görögországot
Erős, a nyitott végű Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap délután a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigetet - A belügyminiszter szerint két ember meghalt, a - jórészt könnyű - sérültek száma 37, öten pedig egy összeomlott ház romjai alatt rekedtek.
2008.06.08 19:55MTIErős, a nyitott végű Richter-skála szerint 6,5-es fokozatú földrengés rázta meg vasárnap délután a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigetet.
A belügyminiszter szerint két ember meghalt, a - jórészt könnyű - sérültek száma 37, öten pedig egy összeomlott ház romjai alatt rekedt.
A rengés fészke 10 kilométerrel a föld felszíne alatt, epicentruma pedig Athéntól 205 kilométerre nyugatra, a félsziget északi részén fekvő Pátra város közelében volt az athéni földrengéstani kutatóintézet tájékoztatása szerint.
Helyi idő szerint 15 óra 25 perckor mozdult meg a föld. A legerősebben a Peloponnészosz-félsziget északi és nyugati részén, de az ország közepén, Athénban és Lamíában is érezni lehetett a földrengést. Kisebb anyagi károk keletkeztek, több régi ház megrongálódott vagy összedőlt Pátrában és több faluban.
A félsziget lakosai közül sokan ijedtükben az utcákra tódultak. Az európai országok közül Görögországban a legerősebb a szeizmikus tevékenység: a kontinensen tapasztalt földmozgások fele itt következik be.
Kapcsolódó írások:
- Két bányászt mentettek meg Szecsuánban 19 nappal a földrengés után
- Közel 69 ezer halott - A kínai földrengés áldozatainak hivatalos száma
- 102 óriáspandának nyoma veszett a kínai földrengésben
- Videó: Egy szecsuáni falu 40 lakosát mentette ki a hadsereg földrengés-sújtotta területről 16 nap után
- Hatalmas felháborodást keltett Sharon Stone nyilatkozata a kínai földrengéssel kapcsolatban
- Egyre veszélyesebb a "földrengéstó" Kínában - kitelepítésre készülnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


