Tibeti szakadárok akciókat terveznek
Riadókészültség Tibetben egy buddhista ünnep kezdetén
Riadókészültségbe helyezték szerdán a rendőrséget Tibet fővárosában, Lhászában egy buddhista vallási ünnep első napján, amelyre zarándokok tömegei érkeztek.
2008.06.04 08:19MTIA helyi kormány egyik szóvivője közölte: a készültséget nemcsak az ünnep biztosítása indokolja, hanem az is, hogy a tibeti szakadárok előre bejelentették: akciókat terveznek az egyhónapos zarándoklat idején. A szóvivő ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az intézkedésnek nincs köze az olimpiai láng június 19-i érkezéséhez. Június 4-én ünneplik az idén a tibeti naptár szerint Buddha születését.
Ez egybeesik a pekingi Tienanmen téri vérengzés 19. évfordulójával. A zarándokok elsősorban a lhászai Jokhang kolostort, a tibeti buddhizmus legfőbb szentélyét keresik fel. E kolostor közelében törtek ki március 14-én a Kína-ellenes megmozdulások, amelyek aztán átterjedtek a szomszédos tartományok tibetiek lakta vidékeire is.
Hivatalos adatok szerint az összecsapásoknak 21 halálos áldozata volt, tibeti emigránsok szerint azonban a tüntetők elleni megtorlásnak 203 halottja volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


