A nyereség sem elég a hátrány lefaragásához
Clinton biztos győzelmet szerzett Puerto Ricóban
Hillary Clinton biztos előnnyel nyerte meg a vasárnapi Puerto Ricó-i demokrata előválasztást Barack Obamával szemben. A Fox News szerint Clinton elsősorban a nők és idősek támogatásával nyert a 4 milliós népességű területen, amely 55 kötött delegátust küld a nyár végi jelöltállító konvencióra.
2008.06.02 07:16MTIClinton a győzelemmel nem tud sokat lefaragni Obama előnyéből, de az eddig rá leadott szavazatok többségére hivatkozva további el nem kötelezett szuperdelegátusokat nyerhet meg. A New York-i szenátorasszony - 29 százalékos feldolgozottság mellett - 68-32 arányban vezetett a Kubától délkeletre fekvő Puerto Ricóban, ahol ő és férje, Bill Clinton volt elnök, valamint lányuk, Chelsea 15 napon át kampányolt.
A több szigetből álló Karib-tengeri terület az Egyesült Államok társult állama, amelynek népessége a novemberi elnökválasztáson már nem vehet részt, és kongresszusi képviselője sincsen. Puerto Rico csak jelképes győzelem Hillary Clinton számára, a korábban a volt first jelöltsége mellett kiálló The New York Times is arról írt: most már az a fő kérdés, Clinton mikor és hogyan lép vissza a küzdelemtől, egyáltalán hajlandó-e feladni a harcot a konvencióig.
A csaknem öt hónappal ezelőtt egy fagyos kedden Iowában kezdődött előválasztási küzdelem jövő kedden zárul: Dél-Dakotában és Montanában még 31 elkötelezett delegátust osztanak ki a két jelöltaspiráns között. Puerto Rico valószínűleg Clinton utolsó győzelme, a keddi forduló államaiban ugyanis Obama a népszerűbb. Elemzők szerint a jelöltválasztási verseny a jövő héten eldől, méghozzá Obama javára.
Ha a fekete bőrű szenátor nem tud annyi kötött delegátust összegyűjteni, hogy megszerezze a jelöltséghez szükséges 2118 voksot, akkor keddet követően 48 órán belül a pártjára áll annyi szabadon döntő szuperdelegátus a párt vezetői és kongresszusi képviselői közül, hogy kihirdetheti győzelmét. A közel 800 szuperdelegátusból még mintegy 150 nem kötelezte el magát egyik aspiráns mellett sem, sokuk jelezte, hogy kedd után dönt.
Obama erős kezdés után a finis előtt gyengébb teljesítményt nyújtott: március 4. óta 13 fordulóból csak 6-ot nyert meg, 6,1 millió szavazatot kapott, míg Clinton 6,6 milliót. Clinton környezetéből kiszivárgott, hogy a volt first lady lassan feladja magában a küzdelmet és belátja, hogy veszített, jóllehet a nyilvánosság előtt azt hangoztatja, a demokraták hibáznak, ha Obamát indítják John McCain szenátor, a várható republikánus jelölt ellenében.
Egyes tanácsadói szerint az lehet az egyik forgatókönyv, hogy Clinton a jövő hét második felében New Yorkban tart egy beszédet, amelyben bejelenti Obama jelöltségének támogatását. Mások viszont arra emlékeztetnek, hogy Clinton nem egyszer jelezte: a verseny egészen a konvencióig nyitott. Miközben Clinton a jelöltségért küzd, Obama néhány hete szinte kizárólag McCain ellen kampányol, és már a republikánus szenátor kampányában sem foglalkoznak sokat Clintonnal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


