Maarrat-en-Numán város magasságában
Lázadók ellenőrzik a Damaszkusz és Aleppó közti autópálya egy szakaszát
A szíriai felkelők ellenőrzésük alá vontak egy öt kilométeres szakaszt a Damaszkuszt az északi nagyvárossal, Aleppóval összekötő autópályán a szintén ellenőrzésük alatt álló Maarrat-en-Numán város magasságában.
2012.10.11 14:18MTIA 125 ezer lakosú város stratégiai fontosságát az adja, hogy Bassár el-Aszad elnök rezsimje csak azon keresztül küldhet a fővárosból katonai erősítést Aleppóba - ahol közel három hónapja heves harcok dúlnak -, mivel a környező falusi térségek már a lázadók kezén vannak. Maga Maarrat-en-Numán szintén folytatódó ádáz csaták színtere, harci repülőgépek is lövik, és már csaknem az egész civil lakosság elmenekült onnan.
Ellenzéki aktivisták szerint a várostól 3 kilométerrel keletre lévő Vádi-ed-Deifben a felkelők szerda éjjel óta támadnak egy katonai bázist. A lázadóknak van legalább egy harckocsijuk, amelyet a hadseregtől zsákmányoltak, vannak továbbá vállról indítható rakétáik és aknalövedékeik is - tették hozzá az aktivisták.
Szerdán legkevesebb harminc lázadó és több tucat kormánykatona halt meg egy csatában Maarrat-en-Numántól délre, ahol ellenzéki források szerint a felkelők megállították a hadsereg próbálkozását a város visszavételére. A sivatag és hegyek közé ékelt városban erődítményszerű belbiztonsági és hírszerzési épületegyüttesek emelkednek.
Az állami televízió csütörtök délutáni híre szerint legkevesebb nyolcan meghaltak és ugyanannyian megsebesültek, miután egy "terroristacsoport" megtámadott egy szíriai munkásokat szállító autóbuszt, amely néhány perccel azelőtt haladt át Libanon felől Arida határállomáson. Terroristáknak általában a felkelőket nevezi a szíriai hivatalos média.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06