Válságalap
A francia nemzetgyűlés elfogadta az Európai Stabilitási Mechanizmust
A francia nemzetgyűlés 477 igen szavazattal 70 ellenében ratifikálta kedden az Európai Uniónak az állandó euróövezeti válságalapról szóló szerződését.
2012.10.09 19:02MTIA képviselők közül 21-en tartózkodtak, kilencen pedig nem vettek részt az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) tartott szavazáson.
Francois Hollande államfő üdvözölte az alsóházi szavazás eredményt, s különösen azt, hogy a baloldal egységes volt a szöveg támogatásában.
A kormányzó szocialisták szerint mintegy 280 képviselőjük szavazott igennel, így végül nem volt szükség az ellenzéki szavazatokra a ratifikáláshoz.
A nemzetgyűlési ratifikáció nem volt veszélyben, miután a szocialistákkal együtt a Népi Mozgalom Uniója (UMP) által vezetett jobbközép és a centrista ellenzék is támogatta azt, de a kormányoldalon helyet foglaló Zöldek és szélsőbaloldali, valamint a szélsőjobboldali képviselők előre jelezték, hogy ellene fognak szavazni. A szavazás tétje ezért elsősorban az volt, hogy a baloldal egyedül biztosítani tudja-e a többséget a ratifikációhoz, azaz a köztársasági elnök gazdaságpolitikája mögé felsorakozik-e a kormányoldal elegendő képviselője.
Hollande az elnökválasztási kampányban a paktum újratárgyalását ígérte. Miután azonban megválasztása után sikerült elérnie európai partnereinél, hogy egy, a gazdasági növekedést és munkahelyteremtést ösztönző részt is csatoljanak a költségvetési paktumhoz, az eredeti szöveg változatlan maradt, s az került a nemzetgyűlés elé.
A szöveg vitája a szenátusban szerdán kezdődik, s a parlament várhatóan még októberben jóváhagyja az európai mentőalapot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06