Technikai módosítások lesznek
Ukrán miniszterelnök: nem érvénytelenítik a nyelvtörvényt
Nem érvénytelenítik az ukrajnai kisebbségek anyanyelvhasználatát megkönnyítő új nyelvtörvényt - szögezte le Mikola Azarov ukrán miniszterelnök kedden Odesszában.
2012.10.09 17:44MTIA kormányfő hozzátette, hogy várhatóan a jogszabály alkalmazását elősegítő technikai módosításokat végeznek csak a törvényen. "Ezek azonban nem érintik az embereknek azt a jogát, hogy anyanyelvükön kommunikálhassanak" - szögezte le Azarov.
A kormánypárti képviselők által előterjesztett, heves vitákat kiváltó új nyelvtörvényt - amely alapján a kisebbségek hivatalosan is használhatják anyanyelvüket azokban a közigazgatási egységekben, ahol arányuk eléri a tíz százalékot - Viktor Janukovics államfő augusztus 8-án úgy írta alá, hogy egyúttal utasította a kormányt, tökéletesítse a jogszabályt.
Az ellenzék elsősorban azért ellenezte a jogszabályt, mert általa az orosz nyelv csaknem a fél országban - Ukrajna 27 megyéje közül 13-ban - lehet regionális nyelv, amivel tulajdonképpen második államnyelvvé válik, visszavetve az ukrán nyelv fejlődését és elterjedését az országban. Az oroszt becslések szerint Ukrajna lakosságának több mint fele használja a mindennapi érintkezésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


