Három vallás képviselői
Berlinben tüntettek a körülmetélés tiltása ellen
Közösen tüntettek zsidók, muzulmánok és keresztények vasárnap Berlinben a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének szabadságáért.
2012.09.09 18:29MTIA német főváros egyik központi terén, a Bebelplatzon tartott demonstráció volt az első megmozdulás Németországban, amelyen a három vallás képviselői ebben az ügyben együtt léptek fel. A több száz tüntető a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését testi sértésnek minősítő júniusi bírósági döntés ellen, illetve a kölni tartományi bíróság ítélete nyomán elindult közéleti vitában megmutatkozó vallási türelmetlenség ellen tiltakozott.
Lala Süsskind, a berlini zsidó közösség korábbi vezetője beszédében hangsúlyozta: "elviselhetetlen, amikor (a körülmetéléssel kapcsolatban) hozzá nem értő és intoleráns emberek beszélnek, és szavaik széles körben megértésre találnak". Hozzátette: a fiúgyermekek körülmetélése döntő jelentőségű a zsidó és a muzulmán önazonosság kialakulásában. Ugyanezt emelte ki Kenan Kolat, a németországi muzulmán közösséget összefogó szervezet (TGD) vezetője, hozzátéve, hogy a beavatkozást kellő szakértelemmel és megfelelő higiéniai körülmények között hajtják végre.
Leszögezte: Németországban "senki sem akadályozhatja meg", hogy tovább ápolják az évezredes hagyományt. A német kormány törvénnyel kívánja szabályozni a kérdést. "A kölni ítélet nyomán előállt bizonytalanságot a kabinet hamarosan megszünteti és jogbiztonságot teremt" - hangsúlyozta a napokban Sabine Leutheusser-Schnarrenberger igazságügyi miniszter. A törvény megalkotásáig tartó időszakra a tartományi rangú Berlin vezetése - a tartományok közül elsőként - átmeneti rendelkezést léptetett életbe.
E szerint a szülőknek igazolni kell, hogy vallási okból kívánják elvégeztetni a beavatkozást a fiúgyermeken. A vasárnapi tüntetésen elutasították a szabályozást, Wolfgang Thierse hívő katolikus szociáldemokrata politikus, a német törvényhozás alsóházának (Budestag) volt elnöke például felvetette: vajon miért kellene az államnak foglalkozni azzal, hogy milyen szokások tartoznak a vallási közösségeket összefogó hagyományok körébe. Megjegyezte: "talán zsidóigazolványt kellene lobogtatni" a szülőknek, ha gondoskodni kívánnak gyermekük körülmetéléséről?
A kölni tartományi bíróság ítéletben arra hivatkozott, hogy az egyén önrendelkezési joga előbbre való a vallásszabadságnál és a szülői felügyeleti jogoknál. Az ítélet szerint a beavatkozás csecsemők esetében minősül testi sértésnek. Idősebb korban, az érintett hozzájárulásával szabadon lehet körülmetélést végezni. A Bundestag a döntés nyomán júliusban nagy többséggel határozatot fogadott el arról, hogy meg kell teremteni a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélésének jogi lehetőségét.
A határozat szerint a fiúgyermekek vallási okokból végzett, "szakszerű és felesleges fájdalmat nem okozó" körülmetélésének "alapvetően engedélyezett" beavatkozásnak kell lennie. A Bundestag a határozatban felszólította a kormányt, hogy a jogbiztonság megteremtése érdekében őszig készítsen törvényjavaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:36 Halálos robbanás a MOL tiszaújvárosi üzemében
- 8:00 Kiszámolta az AI, mikor válhat lakhatatlanná a Föld az emberiség számára
- 15:33 Elhunyt Scherer Péter
- 6:11 Katasztrófa Kínában: városokat nyelt el az árvíz, halálos pusztítást okoz az özönvízszerű esőzés
- 12:39 Elmebeteg az olaszországi tömeges gázolás elkövetője
- 10:35 Magyar Péter feljelentést tesz az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyak miatt
- 8:34 Bögi Viktória lesz az Élő Környezetért Felelős Minisztérium parlamenti államtitkára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


