Temetési szertartás
Elbúcsúztatták Milánó volt érsekét
Tömegek búcsúztak hétfőn délután a milánói dómban és a Dóm téren Carlo Maria Martinitől, Milánó néhai bíboros érsekétől.
2012.09.03 19:01MTIA római katolikus egyház egyik legtekintélyesebb főpapjának temetési szertartásán a székesegyházban hatezer ember vett részt, de tizenötezerre becsülik azoknak a híveknek a számát, akik a téren felállított óriásképernyőn követték az eseményt. A hosszú betegség után 85 éves korában pénteken elhunyt Martini bíboros ravatalánál mintegy 150 ezer ember rótta le kegyeletét. A hétfői szertartáson a politikai és közélet legnevesebb képviselői is részt vettek, a búcsúzó tömegben pedig nemcsak katolikusok, hanem minden felekezet tagjai ott voltak.
XVI. Benedek pápa üzenetét Angelo Comastri, Vatikánváros vikáriusa olvasta fel. A katolikus egyházfő üzenetében elsősorban Carlo Maria Martini "nyitott szellemiségét" hangsúlyozta, azt, hogy sohasem zárkózott el a mindenkivel folytatandó párbeszédtől. A pápa felidézte, hogy az egykori érsek különleges érzékenységgel figyelt a nehéz helyzetűekre, a szegényekre, a szenvedőkre. Carlo Maria Martini tekintélyes teológus, a Pápai Gergely Egyetem és a Pápai Biblikus Intézet rektora volt.
Húsz éven át volt Milánó bíboros érseke, de 2002-ben nyugdíjba vonult, mert Parkinson-kórja miatt nem tudta ellátni egyházi hivatalával járó teendőit. Nagy tekintélynek örvendett az egyházi berkekben, sokan II. János Pál pápa lehetséges utódjának tartották őt. A milánói érsek a katolikus főpapság liberálisai közé tartozott, és nyilatkozataiban gyakran bírálta az egyházat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


