Mérgezésgyanú
Svájci tudósok vizsgálják meg Arafat földi maradványait
Egy svájci kutatóintézet megerősítette pénteken, hogy munkatársai fogják megvizsgálni a nyolc éve elhunyt Jasszer Arafat holttestét, miután felmerült a gyanú, hogy a néhai palesztin vezetőt megmérgezték.
2012.08.24 14:07MTIA lausanne-i egyetemi kórház radiofizikai intézetének szóvivője, Darcy Christen közölte, hogy az intézet augusztus elején kapott felkérést a Palesztin Nemzeti Hatóságtól a vizsgálatra. Ebbe beleegyezett Arafat özvegye is.
A szóvivő szerint az intézet kutatói a következő napokban utaznak Ciszjordániába, ahol találkoznak a Palesztin Hatóság képviselőivel, és felkeresik Arafat mauzóleumát, hogy felmérjék, milyen feltételek állnak rendelkezésre a vizsgálat elvégzéséhez. A második rámalláhi útjuk során vizsgálják meg, hogy polóniummal fertőzött-e a tetem.
Darcy Christen hangsúlyozta, hogy szorít az idő, s nem hónapok, hanem hetek kérdése a vizsgálat elvégzése, mivel 138 naponként kétszeresére csökken annak a valószínűsége, hogy polónium nyomaira bukkannak a földi maradványokban. Arafat halála, 2004. november 11-e óta több mint húsz ilyen ciklus telt el.
A palesztin vezető 75 éves korában, 2004 októberében lett súlyos beteg Rámalláhban. Onnan szállították egy Párizs melletti katonai kórházba, ahol november 11-én meghalt. A francia orvosok tiszteletben tartották a család kérését, és fel sem boncolták. Az akkori szűkszavú orvosi jelentés szerint a politikus halálát "masszív agyi vérzés" okozta.
Az al-Dzsazíra arab televízió svájci laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva július elején közölte azt a feltételezést, hogy Arafatot polóniummal megmérgezték. A dokumentumfilm szerint laboratóriumi elemzéseket az elhunyt személyes tárgyairól származó DNS-mintákon végezték, állítólag azokon jelentős mennyiségű polóniumot találtak. A szakemberek azonban hozzátették: csak a földi maradványok átvizsgálása hozhat bizonyosságot az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06