Nyomatékkal kérik
Ismét Szíria elhagyására szólít fel a külügy
A Szíriában kialakult rossz biztonsági helyzet, valamint "a sorozatos emberrablások" miatt a Külügyminisztérium ismételten és nyomatékkal kéri a magyarokat, hogy ne utazzanak az országba, illetve az esetlegesen még ott tartózkodók haladéktalanul hagyják el Szíriát.
2012.08.15 14:42MTIA tárca konzuli szolgálata a honlapján emlékeztetett arra, hogy Szíria az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába tartozik.
Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője a múlt hónap végén úgy nyilatkozott, a legutóbb július 6-án kérték a magyar állampolgárokat arra, hogy ne utazzanak Szíriába, illetve az ott tartózkodók azonnal hagyják el az országot.
Hétfőn Szíriában elraboltak három magyar állampolgárt, akik korábban rendőrök voltak. A fegyveresek eddig semmilyen követelést nem fogalmaztak meg, a kapcsolatot sem vették fel a hozzátartozókkal, a Terrorelhárítási Központtal (TEK) vagy Magyarország szíriai külképviseletével.
Áprilisban ugyancsak Szíriában két magyar állampolgárságú férfit hurcoltak el ismeretlen fegyveresek. A túszokat még nem sikerült kiszabadítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


