Köztörvényesek, politikaiak
1200 kurdot engedtek ki a szíriai börtönökből
A szíriai hatóságok szabadon engedték a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) 1200 tagját - írta kedden a Zaman című török napilap.
2012.08.07 15:37MTIAz újság értesülése szerint Szíria három északi régiójában háromezer embert engedtek szabadon, ezek több mint fele köztörvényes bűncselekményt követett el, míg a többiek közül 1200 ember politikai fogoly, a szélsőséges PKK tagja.
Mint Halid Abu Szalah, a szíriai Homsz város forradalmi tanácsának képviselője elmondta, a szabadultak többsége csatlakozott a PKK szíriai szárnyának tekintett Demokratikus Egység Pártjához.
Abu Szalah hangsúlyozta, hogy Szíria kurd lakossága nem tekinthető szeparatistának, és nem jelent veszélyt Törökországra. A damaszkuszi kormány ellen harcoló Szíriai Szabad Hadsereg (SZSZH) közölte, nem engedi, hogy a kurd harcosok Szíriából fenyegetést jelentsenek az ankarai kormány számára.
Több millió kurd él Törökországban, Irakban, Szíriában és Iránban, többnyire a határok két oldalán, egymással szomszédos területeken. Az utóbbi hetekben egyes szíriai kurd csoportok komoly lépéseket tettek az országon belüli autonómia kiépítésére, és ezzel csak szították Ankara félelmét, hogy a török vezetés elsőszámú ellensége, a szeparatista PKK növelheti befolyását a régióban, sőt akár Törökország elleni támadásainak bázisaként is felhasználhatja a területet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06