Áradások és viharok pusztítottak Romániában
1300 kilakoltatott, összeomlott házak, elsodort híd Romániában
Áradások és viharok pusztítottak a Románia nyugati részén fekvő Arad megyében és az ország közepén lévő Kolozs megyében, ahol a heves esőzések miatt 1300 embert lakoltattak ki.
2008.05.21 08:28MTIAz áradás főleg Kolozs megyét érintette. A Dés (Dej) városa melletti falvakban 200 házat ért kár. A hegyvidéken lévő településekre hirtelen érkezett az ár, amit a keddi heves esőzések idéztek elő. A legjelentősebb kár Alsókosály (Caseiu) községben keletkezett, itt több ház teljesen összeomlott. Az áradás 380 házat elzárt a külvilágtól, a víz elsodort egy hidat is.
A katasztrófavédelmi hatóságok azonnal a helyiek segítségére siettek. Ivóvízzel és élelmiszerrel látták el őket, a kilakoltatott személyeknek ideiglenes szálláshelyet biztosítanak. A Kolozs megyei önkormányzat vezetősége javaslatot terjeszt a kormány elé, hogy a központi költségvetésből fedezzék a hajlékukat és a haszonállataikat elvesztő emberek kárának megtérítését.
Arad megyében is heves vihar tombolt kedden. A jégeső több száz hektáron tette tönkre a termést, a megye több települése áram nélkül maradt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


