Újabb szintre lépett az orosz fegyverkezés
Moszkvának is lesznek szuperkütyüi
Új szintre emelkedik a fegyverkezési verseny miután az orosz Duma nagy többséggel elfogadta a Future Research Fund (FPI) felállítását, ami egy multi-milliárd dolláros költségvetésű ügynökség lesz.
2012.07.07 08:24Konrád - ma.hu
Ugyan az FPI végső büdzséjét még nem pontosították, de a média már megszellőztette, hogy 2020-ig bezárólag 100 milliárd dollárt költhetnek rá. “20 év stagnálása után nehéz lesz hagyományos módon utolérni a nyugati fegyverfejlesztéseket” - mondta el Dimitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes. “Egy radikális szervezetre van szükségünk, ami kész kockázatot vállalni és a legígéretesebb területeken dolgozik. Egy igazi ragadozóra”. A végső szavazáson az FPI létrehozását 425-en támogatták 25 ellenében.
Rogozin szerint az ügynökség hónapokon belül elkezdheti működését, és kezdetben 150 fővel dolgozik majd. A legfontosabb kutatásokat jó előre meghatározzák majd, először az “automatizáló rendszerekre” és a “hiperszonikus technológiákra” koncentrálnak.
Mikor az FPI először került szóba nyilvánvaló volt az összehasonlítás az Amerikában 1958-ban alapított Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynökségével (DARPA), aminek évi 3 milliárd dolláros költségvetése van és laborjaiból olyan csodák kerültek elő, mint a GPS és a lopakodó repülőgépek valamint olyan katasztrofális ötletek, mint a kémtelepátia és a hafnium bomba. Jelenleg a gondolatirányított robotkaron, egy kitinvázon és repülő páncélozott autón dolgoznak.
Minthogy Vlagyimir Putyin elnök javasolta az FPI létrehozását, a szavazás végeredménye nem volt igazán kérdéses. Egyesek mégis kifejezték aggodalmukat. Vlagyimir Fedotkin kommunista vezető szerint “az elmúlt húsz év során rengeteg alap megszületését láthattuk, és a pénzt minden esetben ellopták”. Andrej Rugyenko az Igazságos Oroszország párttól úgy véli veszélyes dolog szavazni egy átláthatatlan szervezetről, aminek sem költségvetése sem célja sem felépítése nem ismert, még a törvényhozók előtt sem.
Rogozin erre reagálva megígérte az FPI szigorú ellenőrzés alatt lesz majd és a képviselők hazafias érzelmeire apellált. Rogozin aki az egész FPI projekt szellem atyja (és várhatóan ő fogja majd vezetni az új szervezetet) az orosz politika egyik legellentmondásosabb figurája. Az újságíró végzettségű honatyáról tudvalevő, hogy erősen nacionalista, xenofób nézetei miatt korábban a választásokból is kizárták. Azóta látványosan visszatért a politikai életbe, volt teljhatalmú NATO nagykövet, most pedig az ország egyik legbefolyásosabb politikusa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06