Követelték a palesztinok részvételét
Megkezdődött az ENSZ-ben a hagyományos fegyverek kereskedelméről szóló megállapodás tárgyalása
Egy nap késéssel, kedden kezdetét vette az ENSZ-ben a hagyományos fegyverek kereskedelmét szabályozni hivatott szerződéstervezet tárgyalása. A konferenciának az eredetileg tervezett időpontban való megnyitását a palesztinok részvételével kapcsolatban kialakult vita hátráltatta.
2012.07.03 19:18MTIAz arab országok már múlt héten követelték, hogy a palesztinok mint egy szuverén állam képviselői részt vehessenek a konferencián, Izrael viszont azzal fenyegetőzött, hogy ha ez lehetővé válik, akkor bojkottálja a tanácskozást. Egyiptom erre úgy reagált, ha palesztinok nem lehetnek ott, akkor zárják ki a tanácskozásról az Európai Uniót is - mondta el egy meg nem nevezett arab diplomata. Mind a palesztinoknak, mind az EU-nak megfigyelői státusa van az ENSZ-ben, az unió viszont nagyobb jogkört élvez.
Több diplomata azt gyanítja, hogy Egyiptom a palesztin részvételhez való ragaszkodással csak azt akarja elérni, hogy a leendő szerződés erőtlen legyen. (Egyiptom évente 1,3 milliárd dollár értékben vásárol fegyvert az Egyesült Államoktól.) A New York-i tanácskozást Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár nyitotta meg helyi idő szerint kedd délelőtt. A munkát az előkészítő tanácskozásokat is vezető argentin diplomata, Roberto García Moritán felügyeli.
A világszervezet 193 tagországa a tervek szerint július 27-ig tárgyalja azt a szerződéstervezetet, amely elsőként szabályozná a hagyományos fegyverek évi 70 milliárd dollárnyi forgalmat jelentő világkereskedelmét. A megállapodás lesz hivatott megakadályozni pontos kritériumok alapján, hogy bárhol hagyományos fegyvert vessenek be a lakosság ellen, vagy hogy utánpótlást szállítsanak bármely konfliktusban a szemben álló feleknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


