Hite alatt született
A püspükből lett paraguay-i elnök újabb gyerekkel bukott le
Elismerte Fernando Lugo paraguayi elnök, hogy ő az apja egy 10 éves kisfiúnak, akit még püspöki tevékenysége idején nemzett.
2012.06.06 19:27MTI Lugo eredetileg teológiai tanulmányokat folytatott, s 1997 és 2006 között a közép-paraguayi San Pedró-i egyházmegye püspöke volt. E tisztségében rendkívül sokat tett a szegények felkarolásáért. Ezután politikusi pályára lépett, s 2008-ban Paraguay államfője lett, véget vetve ezzel a dél-amerikai országban a konzervatívok több mint hatvan éven át tartó uralmának. A szocialista elnök először 2009-ben sokkolta a közvéleményt, amikor egy ellene benyújtott apasági kereset nyomán kénytelen volt a nyilvánosság előtt felfedni, hogy püspöki megbízatása idejéből származik egy gyermeke.
Ezúttal egy másik nő, egy 42 éves kórházi nővér kérte bírósági úton annak megállapítását, hogy 10 éves gyermekének apja a dél-amerikai ország államfője. Narcisa Delacruz elmondta: Lugo a fiú születése után tíz hónappal nem hivatalosan már elismerte, hogy övé a gyerek, de politikai karrierjét könnyen kisiklathatta volna az ügy nyilvánosságra kerülése, így Delacruz beérte azzal, hogy anyagi támogatást kapnak tőle. Mint a nő elmondta, fia nemrég azt kérte, hadd vehesse fel valódi apja nevét. A paraguayi államfő ellen 2008-as hivatalba lépése óta két másik nő is apasági keresetet nyújtott be. Az egyik esetben a DNS-vizsgálatok már bizonyították, hogy nem az elnök az apa, a másik eljárás még nem zárult le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


