Belső egyházszakadástól félnek Angliában
Önálló lengyel egyháztól tartanak az angol katolikusok
Különálló "lengyel" egyház kialakulásától tart az angol katolikusok legfőbb vallási vezetője, aki ezért felszólította a bevándorló kelet-európaiak katolikus közösségeit, hogy tagozódjanak be a helyi egyházközösségekbe.
2007.12.30 17:10MTICormac Murphy-O'Connor, London érseke a The Sunday Telegraph szerint elsősorban a több százezresre duzzadt lengyel közösségnek címezte azt a figyelmeztetést, hogy az angliai katolikus egyházat "az etnikai széttagozódás" veszélye fenyegeti, ha a bevándorló közösségek nem tanulnak meg angolul és nem illeszkednek be a helyi egyházba.
A legnagyobb brit konzervatív vasárnapi lap épp a múlt héten írta meg, hogy az EU-bővítés óta bezúdult kelet-európaiak - zömmel lengyelek - miatt évszázadok óta először többen vesznek részt az angliai katolikus egyház vasárnapi miséin, mint az anglikán istentiszteleteken, annak ellenére, hogy a 25 milliós brit anglikán közösség létszáma csaknem hatszorosan múlja felül a katolikusokét.
Murphy-O'Connor érsek azonban a folyamaton belül aggasztónak tartja, hogy - szavai szerint - "a lengyelek külön egyházat alapítanak Nagy-Britanniában ... remélem, az itteni lengyel egyház vezetői és a hívők maguk is tudják, hogy minél előbb be kell tagozódniuk a helyi egyházközösségekbe, ha majd ehhez már megfelelő szinten tudnak angolul".
A nagy-britanniai lengyel katolikus vezetők ingerülten reagáltak az érsek szavaira. Grazyna Sikorska, az angol-walesi lengyel katolikus misszió vezetője a brit lapnak értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy - az ő értelmezése szerint - Murphy-O'Connor érsek a lengyel nyelvű misék beszüntetését követeli.
Nagy-Britannia volt a legnagyobb olyan régi EU-tagállam, amely a 2004-es bővítés után átmeneti korlátozás nélkül megnyitotta munkapiacát az akkor uniós taggá vált nyolc kelet-európai ország előtt.
Az évi 5-13 ezer keleti betelepülővel számoló előzetes brit kormányzati becslés azonban igen óvatosnak bizonyult: a hivatalos adatok szerint is mintegy 600 ezer lengyel és több tízezer - szintén zömmel katolikus - egyéb kelet-európai munkavállaló érkezett Nagy-Britanniába a nyitás óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


