Vizsgálják a Vatikáni szerződést
Fico csökkentené az egyházi ünnepek számát Szlovákiában
Robert Fico szerint további vizsgálatra szorul, hogy milyen körülmények között lehetne csökkenteni Szlovákiában az egyházi ünnepek számát, mivel azok listája egy nemzetközi szerződéshez kötődik.
2012.05.29 15:09MTIRobert Fico erről az úgynevezett Fejlesztési és szolidaritási tanács - a költségvetés konszolidációja lehetőségeivel kapcsolatos - újabb egyeztetését követően beszélt kedden.
A kormány és annak szociális partnerei alkotta tanács egyeztetése ezúttal az egyházak képviselőinek a részvételével zajlott Pozsonyban, és annak egyik témája az a munkaadói indítvány volt, amely az állami ünnepek számának a csökkentését célozza. A Fico-kormányzat a közkiadások egyik konszolidációs eszközeként már korábban felvetette, hogy csökkentené az állami ünnepek számát. A javaslat kapcsán elsősorban egyházi ünnepek megszüntetéséről esett szó. A mai egyeztetést követően azonban a javaslat megvalósítása bizonytalanná vált.
"Egyelőre vizsgáljuk, milyen a viszony a hazai jogrend, illetve a Szentszék és a szlovák kormány által kötött szerződés között. Amennyiben a Vatikáni szerződés szilárd részét képezi az egyházi ünnepek listája, akkor annál komplikáltabb lesz ezekhez nyúlni" - mutatott rá Robert Fico az egyeztetést követően.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06