Az offenzíva reggel kezdődött
Támadást indítottak az Afrikai Unió csapatai Szomáliában
Szomáliában támadást indítottak a fővárostól nyugatra fekvő vidék irányába az Afrikai Unió erői, az AMISOM.
2012.05.22 19:45MTIAz offenzíva reggel kezdődött, és az a célja, hogy stabilizálja a helyzetet az afgoyei folyosóban és környékén, ahol több százezer menekült zsúfolódott össze. A katonák jól haladnak előre - közölte az AMISOM.
A fővárostól mindössze harminc kilométerre lévő Afgoyét a Shabaab iszlamista milícia ellenőrzi. Felszabadításával ellátáshoz lehetne juttatni a menekülteket.
Az AMISOM Deynile település peremén átvágott egy fontos útvonalat, amelyet a milicisták a fegyvereseik szállítására és Mogadishu biztonságának fenyegetésére használtak - mondta el egy szomáliai tiszt.
Deynilénél kezdődik az afgoyei folyosó, ahol az ENSZ adatai szerint az év elején 410 ezer ember tartózkodott, aki a szárazság és a háborúskodás miatt menekült el az otthonából. Az ENSZ szomáliai összekötője hangsúlyozta, hogy számukra a fő feladat a lakhelyükről elűzöttek védelme.
A Shabaab milícia azt állítja, hogy a keddi harcokban 30 katonát ölt meg, s az összecsapások még folynak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


