Duplán, ráadásul
George W. Bush visszatér a Fehér Házba
George W. Bush volt amerikai elnök visszatér a Fehér Házba, méghozzá egyszerre két és három dimenzióban: a washingtoni elnöki rezidencián felavatják hivatalos portréját, és természetesen jelen lesz az eseményen - közölték szombaton amerikai médiaforrások.
2012.05.20 11:40MTIA kétszeres amerikai elnök, aki hivatali idejének lejárta, vagyis 2009. januárja óta ritkán vállal közszereplést, a május 31-i ceremónián felesége, Barbara Bush társaságában vesz részt, akinek az arcmását szintén megfestették.
Az ifjabbik Bush elnök utoljára 2010 januárjában járt a Fehér Házban, amikor a haiti földrengés után elődje és utóda, Bill Clinton és Barack Obama társaságában megjelent a Rózsakertben. Bush és Clinton támogatott egy haiti segélymissziót.
Bush egyszer tavaly is együtt mutatkozott Obamával, amikor New Yorkban közösen megemlékeztek a szeptember 11-i terrortámadások évfordulójáról. Szóvivője, Freddy Ford előzőleg közölte, hogy a volt elnök örömmel néz elébe az eseménynek, amelyen alkalma lesz találkozni sok kormánytisztviselő barátjával, és hogy hálás a Fehér Ház jelenlegi lakójának a meghívásért.
Bush visszavonulása után vett egy új házat magának Dallasban, és jelenleg a George W. Bush Elnöki Központ kialakításán dolgozik, amelyet 2013-ban fognak megnyitni. A központban van egy könyvtár, egy múzeum, egy politikatudományi központ és egy alapítvány.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


