Nagyon sok a halott és az eltűnt
Súlyos kompbaleset Indiában: az áldozatok száma egyre nő
Felborult egy folyami komp hétfőn India északkeleti részén; az áldozatok száma egyre nő. Legfrissebb rendőrségi jelentések szerint 68 halottja van a balesetnek, s további 150 ember sorsa ismeretlen.
2012.04.30 19:50MTIJ.N. Csoudhuri, Asszám állam rendőrfőnöke szerint a Brahmaputra folyón közlekedő komp 350 utast szállított. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a kopottas jármű felborult, majd kettétört és elsüllyedt a megáradt folyóban. A komp legfelsőbb szintjén tartózkodó mintegy 150 embert kimentették a vízből, vagy maguk érték el úszva a partot.
A térségben uralkodó viharos szél és a heves eső akadályozza a történtek tisztázását és a túlélők utáni kutatást. A rendőrség szerint a látótávolság gyakorlatilag egyenlő a nullával. A hatóságok katonákat és rendőröket küldtek a baleset helyszínére, hogy segédkezzenek a mentésben.
A rendőrség szerint a komp túlzsúfoltan indult el, és az utasokon kívül rizst, illetve más árut is szállított. A fedélzetén nem voltak sem mentőcsónakok, sem mentőmellények. A hajóroncsot megtalálták, de csak daruval tudják kiemelni a vízből.
A baleset a folyónak azon a szakaszán történt, ahol a Brahmaputra átlép a bangladesi határon, ezért az indiai hatóságok a szomszédos ország segítségét is kérték a mentéshez. A folyó itt közel egy kilométer széles.
A kompbaleset Inda közelmúltbeli történelmének egyik legsúlyosabb közlekedési szerencsétlensége. Manmohan Szingh miniszterelnök közleményében megdöbbenésének és fájdalmának adott hangot a tragédia miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


