Döntött a kormány
Pénzalapot hoznak létre a litvániai zsidók kárpótlására
A vilniusi kormány úgy határozott, hogy pénzalapot hoznak létre Litvániában, amelyből fedezik a zsidó közösségtől a második világháború idején elkobzott javak kárpótlását.
2012.04.04 18:50MTIEzzel lehetővé vált, hogy a balti államban átültessék a gyakorlatba a tavaly nyáron hozott kárpótlási törvényt. A jogszabály alapján 2013-tól kezdődően 10 évig összesen 128 millió litast (37 millió eurót) folyósítanak abba a különleges alapba, amelyet a zsidó közösség kulturális, oktatási, egészségügyi és sporttevékenység finanszírozására használhat. A kormány ellenőrzése alá vont alapot a litvániai zsidó szervezetek fogják kezelni.
A kormány döntését dicsérte Simonas Alperavicius, a balti ország zsidó közösségének vezetője, mondván, hogy egész Litvánia, s nem csak a zsidók számára született fontos döntés. Egyben háláját fejezte ki a kormánynak és a miniszterelnöknek.
Az Egyesült Államok az antiszemitizmus elleni harc menetét ellenőrző elnöki megbízott útján méltatta a litván kormány döntését. Hannah Rosenthal közleményében kifejtette: Washington mindig is helyeselte, hogy Litvánia elkötelezte magát a kárpótlási törvény maradéktalan valóra váltása mellett.
A II. világháború előtt mintegy 220 ezer zsidó élt Litvániában. Vilniust gazdag zsidó kulturális élete miatt "Észak Jeruzsálemének" nevezték.
A német megszállás (1941-44) alatt a nácik és a velük együttműködő helyiek a litvániai zsidók 95 százalékát kiirtották. A 3 milliós balti országban ma csupán ötezer zsidó él.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


