Megalázhatták a szivárogtató katonát
Embertelenül bánt Bradley Manninggel az amerikai kormány
Az ENSZ különleges jelentéstevője szerint az amerikai kormány "kegyetlenül, embertelenül és megalázóan bánt" Bradley Manninggel, a WikiLeaks-nek feltehetőleg titkos adatokat kiszivárogtató amerikai katonával.
2012.03.13 14:06MTIJuan Mendez 14 hónapon át vizsgálta, hogyan bántak Manninggel, amíg őrizetben volt.
Annak ellenére, hogy a katonát még nem ítélték el, komoly büntetésben részesítették, megsértve ezzel fizikai és szellemi integritáshoz való jogát, valamint az ártatlanság vélelmének alapelvét - idézte Mendez az emberi jogok védelméről és népszerűsítéséről szóló jelentésének függelékét a Wired című amerikai folyóirat.
A The Guardian című brit napilap szerint Mendez nem beszélt közvetlenül Manninggel, annak ellenére, hogy a védelmi minisztérium engedélyezte a látogatásokat. A Pentagon ugyanakkor figyelmeztette a jelentéstevőt, hogy egy esetleges beszélgetést ők is figyelnének, ami Mendez szerint az emberjogi eljárások megsértése.
A 24 éves katonát 2010 májusában fogták el Bagdadban, ahol hírszerzési elemzőként dolgozott. Manning állítólag bevallotta Adrian Lamo volt hackernek, hogy több ezer kormányzati dokumentumot adott át a WikiLeaksnek.
A katonát majdnem 3 hónapos kuvaiti fogvatartás után júliusban a quanticói haditengerészeti támaszpontra szállították át, ahol nyolc hónapig őrizték. A férfi ügyvédje szerint különféle módszerekkel megpróbáltak döntő bizonyítékot kicsikarni belőle Julian Assange, a WikiLeaks alapítója ellen.
Manning fogva tartási körülményei szigorúak voltak, napi 23 órát kellett cellájában töltenie, és csak alsónadrágban aludhatott, mivel attól féltek, hogy kárt tesz magában. A katona hiába kérte a hatóságokat az intézkedések enyhítésére, azok hajthatatlanok maradtak. Manning erre megemlítette az őröknek, hogy ha akarná, alsónadrágja gumijával ugyanúgy kárt tehetne magában, mire éjszakára meztelenre vetkőztették - számolt be az esetről blogjában David Coombs, a katona polgári ügyvédje.
A Pentagon 2011 májusában Mendeznek küldött levelében mindezek ellenére elégedettségének adott hangot Manning quanticói fogva tartásának körülményeivel kapcsolatban.
Az ENSZ-jelentéstevő ugyanakkor kitart amellett, hogy a magánzárka túl szigorú intézkedés volt, és fizikailag, illetve szellemileg károsan hathat az egyénre.
"A 11 hónap magánzárka minimum kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódként értékelhető, és mint ilyen megszegi a kínzás tilalmára vonatkozó egyezmény 16. cikkét. Ha a fájdalom és a szenvedés, amit Manningnek okoztak, súlyosabb lett volna, akkor már kínzásról beszélhetnénk" - mondta Mendez a The Guardiannek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06