Csak egy kis áram
Nagyot kaszáltak a franciák a németek atomparáján
A fukusimai katasztrófát követően 2011 márciusában bevezetett német nukleáris moratórium kilenc hónap alatt 360 millió eurós bevételt eredményezett Franciaországnak az elektromos áram exportjából - derült ki egy kedden nyilvánosságra hozott francia tanulmányból.
2012.02.28 13:23MTIAngela Merkel német kancellár a japán katasztrófát követően rendelte el a kormány által addig biztonságosnak tartott atomerőművek szigorú biztonsági ellenőrzését, és a 17 német atomerőmű közül a 7 legidősebb tevékenységét március 15-i hatállyal felfüggesztette, egy nyolcadikat pedig már korábban leállítottak.
A francia tanulmány szerint Németországnak rövid távon sikerült a termelési csökkenést termikus eszközökkel pótolnia, illetve jelentősen csökkentette exportját, és egyes határain importőré vált. Franciaország "rövid távon úgy válaszolt a német szükségletre, hogy az importőr helyzetből a közös határvidéken exportőrré vált".
Ezt a tanulmány szerint a francia reaktorok jelentős kapacitása tette lehetővé, valamint az, hogy az enyhe időjárás miatt a belső energiafogyasztás csökkent Franciaországban.
A SIA tanácsadó cég számítása szerint a Franciaország által Németországnak eladott plusz villamosenergia összege 2011 márciusa és decembere között elérte a 360 millió eurót. Az iroda becslései szerint 2012-ben további bevételeket eredményezhet a német energiaexport.
A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztettek, hogy a német nukleáris moratórium "árát az európai fogyasztóknak kell majd megfizetniük", amely egyes szolgáltatók - köztük az E.ON - becslése szerint elérheti az 5 euró megawatt per órás plusz összeget az energiaszámlákon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06