Folytatódtak a tüntetések több tartományban
Lángra lobbantotta Afganisztánt a Korán-égetés
Afganisztánban szombaton folytatódtak az ötödik napja tartó tömeges tüntetések amiatt, hogy a hét elején egy amerikai katonai támaszponton a muzulmánok szent könyvének, a Koránnak a példányait égették el. Az összecsapásokban többen meghaltak.
2012.02.25 11:22MTITüntetők ezrei körbezártak egy ENSZ-épületegyüttest az észak-afganisztáni Kunduzban, és megpróbáltak behatolni oda. A tüntetők és a komplexumot védő rendőrök között összecsapások robbantak ki, amelyekben kórházi források szerint három ember életét vesztette, és 47-en megsebesültek. Mint szemtanúk elmondták, a tüntetők kövekkel dobálták a rendőröket, akik először a levegőbe, majd rájuk lőttek. Kunduz több negyedében füstoszlopokat látni.
A kelet-afganisztáni Logar és Nangarhar, valamint a közép-afganisztáni Szári-Pul tartományokban is több százan tüntettek, viszonylag békésen. Az északkelet-afganisztáni Lagmán tartomány székvárosában, Mehtarlámban viszont erőszakba torkollott a tüntetés, 15 embert lőtt sebekkel kórházba szállítottak. Egy résztvevő szerint a tüntetők kövekkel dobálták meg a kormányzó palotáját, amit a biztonsági erők lövésekkel viszonoztak.
A Korán-égetés miatt kirobbant afganisztáni Amerika-ellenes tüntetéseknek eddig mintegy 25 halálos áldozatuk volt, és csaknem százan megsebesültek. A halottak között két amerikai katona és egy afgán rendőr is van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


